Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1959)

Nyárády Mihály: Fajtaváltozás a kéki juhtenyésztésben

hogy a hazai területre később érkező nomád kunok ugyanilyen fajta juhot hoztak magukkal. A 3-5 pontban foglaltak alapján meg lehet állapítani azt, hogy a magyar juh más juhfajtákkal való párosítása révén nem egy ismert juhfajtát ki lehetett és ki lehetne alakítani. Más szelíd juhoknak a párosítása rérén azonban már lehetetlenség magyar juhfajtát kitenyészteni. A magyar juhot ezért sem helyes egy "racka" (ragy akármilyen más szelíd) fajtájú juh alfaj tájának mondani. 6.-7. Schandl József érdekes és tanulmányozásra érdemes tájékoztatást adott (az utóbbi időkben Eéken is nagyobb számban tenyésztett) merinó és magyar fésúsmerinó juhok származásáról. Az előbbiekről úgy írt, hogy Nyugat-Ázsiából, a Pireneusi félszigeten át kerültek hazánkba. Az utóbbiakról pedig úgy nyilatkozott, hogy nálunk nagyobb részben a posztógyapjas merinókból a rambouillet. a német húsmerinó és a német fésűs juhok vére bevitelével alakították 37 ki. Igy az első szakvélemény bizonyság lehet arra, hogy a keleti származású magyar- és merinófajta juhok elődeinek a kereszteződése ősi időkben megtörténhetett, s ezen a réven a görög (gracka) juh tőlük való származtatását elfogadhatóan meg lehetne magyarázni.A másik szakvélemény pedig bizonyosság lehetne arra nézve, hogy a kéki "jó fajta" rambuillet, hamshiredown stb.juhok vére ártalom nélkül elkeveredhetett a magyar fésűs merinó vérében. 8. A nagyban tenyésztett kéki juhfajták edzettségéről itt még nem lesz felesleges röviden megemlékezni: A magyar juhról a szakembereknél ma általában az a vélemény, hogy a legellenállóbb fajta. Az eső és a hó nem árt neki. A régi kéki juhászok mást tapasztaltak. Szerintük, - hogy a legfontosabb ellenvetéseiket idézzem, - az állatok szőre sovány volt.A hátukon pedig választék volt.Igy az eső a juhok bőrét is könnyen elérte. Ezért el is áztak. Más részről köztudomású az is, hogy az esőt és havat legtöbb esetben szél vagy éppen vihar kísérte, ami a fedél nélkül maradt vagy felél nélkül hagyott állatokra feltétlenül életveszéllyel járt. A magyar juhait kéki Papp Imre felületes ember létére is a nádkosárnak nevezett aklában tartotta. Az ezekkel szemben felsorakoztatható juhászadta ellenérvekkel kapcsolatban elegendő lesz a magyar juhtenyésztés virágkorában a XVIII* század végén - XIX. század elején élt Pethe Ferenc következő hitelt