Kovács Ágnes: Néprajzi Közlemények 3. évfolyam, 3. szám - Magyar állatmesék típusmutatója (Budapest, 1958)
Bevezető
gyár Népmesekatalógus számára eddig feldolgozott mintegy 4000 meseszöveg között mindössze 215 állatmesét talál tunk szórványosan falj egyezre. A legnépszerűbb,legsűrűbben feljegyzett állatmesetipusainkból is mindössze csak 8-10 változatot ismerünk. Aránylag magas a számuk a változat nélkül álló szövegeknek, melyekről nem tudjuk eldönteni,hogy valódi népmesétipusok-e, vagy a magyar irodalmi aesopusi hagyomány olyan leszármazottai, melyek nem váltak népmesévé, vagy pedig egyedi alkotások, melyek elmondójukkal együtt feledésbe merültek. A ma ismert magyar állatmeseanyag tehát csekély számánál fogva nemcsak összehasonlitó szövegkutatás számára nem elegendő, hanem arra is kevés, hogy segitségével a magyar népi állatmeséről bármilyen hozzávetőleges képet rajzolhassunk. 1 tündérmese, melyet mi megszoktunk "a mesé"-nek tekinteni, tipológiai szempontból kevés kiegészítésre szorul^ ahhoz, hogy a magyar tündérmesekincs tematikáját bemutathassuk, állatmeséink legnagyobb részénél azonban a változatok kis száma miatt a típusalkotásra sincsen mód. Kívánatos tehát, hogy mielőtt a Magyar Népmesekatalógusban a népi állatmese bemutatására sor kerül, mesekutatóink elé tárjuk az eddig ismert anyagot, s felhívjuk a figyelmet a további szöveggyüjtés szükségességére. A módszeres szöveggyűjtés előmozdítására elkészítettük állatmeséink tipusmutatóját, mely a Magyar Népmesekatalógusban eddig feldolgozott 215 állatmese tipológiai ismertetése azonos rendszer szerint, de rövöditett formában. Tipusmutatónkban valamennyi épkézláb állatmesénket bemutatjuk; akkor is, ha eddig mindössze egyetlen változatban kerültek feljegyzésre, akkor is, ha irodalmi eredetük kétségtelen, s az élő szájhagyománnyal való kapcsolatuk kétséges. A tipusmutató alapján készült gyűjtések fogják majd megmutatni a mai magyar állatmesekincs valódi tartalmát, mely állatmesék szerves részei a mai magyar szájhagyománynak, hol élnek különleges intenzitással, s hol nem ismernek egyebet, csak ami tankönyvekből, mesekönyvekből az emlékezetben véletlenül megragadt. Egyetlen népi mesemüfajjal kapcsolatban sem merül fel olyan mértékben az "eredetiség" problémája, mint az állatmesénél. Ezen a területen ugyanis a "népi" és az "irodalmi" változat úgyszólván elválaszthatatlan egymástól. Egyrészt a paraszti mesemondók merítettek újra meg újra a vasárnapi szentbeszédből, kalendáriumokból, vagy iskolai olvasókönyvekből, másrészt meseíró ink, sőt fordítóink is nyugodt lélekkel "ezópusi" mesének minősítettek nem egy szöveget, melyet Aesopus
