Némethy Endre , Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1957)

Szabó Mátyás: A Körös és Berettyó alsófolyása vidékének rétgazdálkodása

nálnak "faráma volt 21 foggal éa másfél méteres nyéllel" /Seemayer 7.: Pajtáskertek Nemespátrón. NE. 1935. 4o./ 40. / Szendrey: i. m. 278. 41. / Az ungrári uradalom 1668-ban utasítja a számtartót, hogy a "réteket Igyekezzen tisztán tartani, s ahol mennyi tövis, rakattyás, avagy gaz volna, azokat kiirtsa... hasonlóképpen a puszta jobbágyháza után való réteket is" /M.Gt.Sz. 1896, 148./. 42. / Igaz, hogy kesébb is találkozunk olyan jelenséggel, hogy s szénatermő területek szabadon használhatók. A ványai Hirdetési Jegyzőkönyvek anyagában többször találkozunk a szabad kaszálással, még pedig nemcsak - as akkor nehezen megközelíthető, teljesen nyers szaki határrészekben, hanem a Gyoma melletti kőszigeti uradalom szikes kaszálóin is. Többször hallhatunk ma is az öregektől arról, hogy a munkaerő hiánya miatt a nagy kaszálók egyik, másik része ka8zálatlan maradt. 43. / Szeremlei S.: Hód-mező-vásárhely története. Hód-mező-vásárhely IV. 1913. 246-247. 44. / A nagyjából hasonló gazdasági és természeti feltételek közötti biharmegyei Derecskén 1692-ben a szolgabíró nem tudta megállapítani, hogy hány szekér szénát kaszáltak, mivel a rétek nem voltak házak szerint felosztva, hanem a nagy bőség miatt mindenki annyit kaszálhatott magának, amennyit tudott /Mezősi K.: Bihar vármegye a török uralom megszűnése idejében. Budapest, 1943. 22o/. 45. / Me tévesszen meg bennünket a "községi" elnevezés, ezek nem a községnek, mint testületnek voltak a tulajdonában /mert van ilyen is, különösen legelő/, hanem a község lakosainak közös birtoka, igy jobban megilleti a közös elnevezés. A község csak az ügyeit intézi, a gazdák közös elhatározását közli, rendszabályokat hoz létre és azokat betartatja. 46. / A réteket leggyakrabban a rajtuk termett takarmánnyal mérik. Már a XI. században két egységmeghatározó módot ismernek: egyik a termett széna mennyisége, másik a megrakott szekerek száma /Wenzel, G.: Magyarország mezőgazdaságának története. Budapest,1887. 2ol/. "Boglyas-kaszálónak nevezték Debrecenben az olyan rétterületet, amelyen egy hatökrös szekéren elszállítható széna termett. Egy-egy ilyen területnek a cagysága a talaj minősége szerint 3ooo-4ooo négyszögöl között változott. Az egykor erdős pusztákon ma is boglyás névvel jelölik a kaszáló térmennyiségét /Zoltay 1.: Debrecen ménese, gulyája... M.Gt.Sz. 19o5. 12/. Az Ecsedi lápon