Némethy Endre , Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1957)
Szabó Mátyás: A Körös és Berettyó alsófolyása vidékének rétgazdálkodása
etetésére leghamarább került sor t elére tették. Elöl leginkább egy kazal törek áll, utána egy kazal szalma, árpaszalma, végül • széna. Még a szénát sem lehetett egészen összekeverni: a gyengébb került elére; a jobb takarmány, melyet csak a tél vége felé etetnek, hátra. Leghátul van a kukoricaszár az egyéb fűtövei. A jószágot, baromfit távol kellett tartani a takarmányoskerttól. Az elszabadult borjú, csikó, ha bekerült, dörgölódzött és feldöntötte a boglyát. Veszélyesebb ennél a baromfi; ha ennek tolla, pelyhe belekerül a takarmányba, a jószág - különösen a ló - könnyen megbetegszik tőle. Minden nap körül kellett az olyan kazlak és boglyák tövét gereblyélni, amelyikből aznap hordtak. Az utat fel kellett aepreni, ha a szél megzilálta a boglyákat, azokat le kellett simítani. Felgereblyélték az alját is, s töredéket bevitték az istállóba aljnak. k Körös-Berettyó alsófolyása mentén a szálastakarmány ismertetett helyét takaraányoskertnek. ritkábban szénáskertnek /Szeghalom/ nevezték. Az ebbe belehelyezett takarmány volt a rakottmány . Az irodalomban is takarmányoskert néven ment át ezek használata. Tóot János 1861-ben irja Kiskunhalasról, hogy a város keleti oldalán két takaraányoskertet árkoltak. 1 ^ 0 Nagykőrösön egyaránt nevezték szénásakolnak és takarmányosakol-nak. 1 ^ k szabadban való tárolásnál a szénát nagy gonddal kellett öszszerakni, hogy se az eső, se a szél ne legyen ártalmára. A szabadon tárolás évszázados gyakorlata ki is fejlesztett - különösen az Alföldön - egy olyan fejlett összerakási aódot, aelyre talán a világ egyetlen parasztja sea képes. Egyrészt azért, mert hazánkon kivül kevés helyen rakják a takarmányt a szabadban össze, - ahol pedig építmény alá kerül, ott nem szükséges olyan gondosan összerakni - másfelől pedig, ahol a szabadon tárolás gyakorlatával találkozunk, ott a takarmánynak távolról sincs olyan nagy értéke, mint minálunk s igy a vele való bánás igen fejlett. A széna végleges összerakási formája, a kazal és a boglya egyaránt ismert ma is, és ismert volt a múltban is. Boglyának nevezik a kerekalapu, kupszerüen összerakott csomókat; kazalnak a téglalap alapú, felfelé négy éllel haladó, felül nyeregtetőszerüen betetejezett rakományt. Az utóbbi időben a kazalrakás gyakorlata lett az általánosabb, talán azért, mert a kazalba többet lehet tenni és a rakása is könnyebb, mint a boglyáé. A mezőgazdaság kultúrájában több archaikus vonást felmutató Ványa és Szeghalom gazdái a legutóbbi időkig csak boglyába és kazalba rakták össze szénájukat. A kazlazás és boglyázás a
