Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1957)

Földes László: A juhtartás tipusai és épitményei a Kárpátmedencében

visszajönnek a szántókra, rétekre s tovább kosaraznak a tél beálltáig. III. Alföldi rackatartás. Az Alföldön a régi rackatartás jellemző építménye a szárnyék és karám. Az itteni sik vidéken a jószágot elsősorban a szél ellen kell védeni /a debreceniek erdőt ültettek enyhelyül, a Kárpátokban, Erdélyben és a felvidéken, az előbbi két tipus elterjedésének területén az ilyesféle természetes enybelyek adva vannak/, ezért az alföldi legelőkön a különböző alaprajzú nádfalazatok a jószág építményei. - A pásztorkunyhó pedig szintén nádból készült, kerek, korcolt kunyhó, gyakran a szárnyék visasakunkorodő végéből formálva. Az esztrengát, mely a vlach pásztorkodásból az Alföldre la elterjedt, a szárnyék ágai közé épitik be. A Sajtfeldolgozás épitményét az Alföldön bacsu-nak nevezik, de általában hiányzik, mert a magyar pásztorkodásban a megfejt tejet nem a pásztorok dolgozzák fel, hanem a faluba szállitják, A pásztor munkája a fejessel véget ér. A régi szilaj rackatartás idején pedig hatalmas nyájak voltak, amelyeket egyáltalán nem fejtek, hanem télen-nyáron kint tartva csekély befektetéssel tartották, szaporították. Csak husa és gyapja végett az Alföldön nagy ürünyájakat is tartottak, mig a Kárpátokban sehol sincs ürünyáj, s a juh herélése t ^ szokásos. - A régi alföldi nagyhatárok sajátos beosztásával kapcsolatban érdekes az a forma, amikor a külső legelőn a szilaj raokn tartás Háromnyomásban, ugarforgóval müveit határ beosztása. Havasi tájon fekvő községhatár beosztása.