Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1957)
Diószegi Vilmos: Dobbal való kötés, oldás
A magyar samándob emlékeinek első* kutatója, Sebestyén Gyula dolgozatának hatására merült fel először a magyar irodalomban az a vélemény, hogy a "Gólya, gólya, gilice" kezdetű gyermekvers "sippal, dobbal, nádihegedüvel" sorában "a hangszerekkel való sámán-gyógyítás ősi régi emléke maradt ránk". 2 Csiky János a XVI. századi magyar népzenéről szóló értekezésében a fenti sorral kapcsolatban arra az eredményre jut, hogy "egy keleti népszokás maradványa, mely önkivületbe ejtés előidézésére szolgált".^ Róheim Géza —önálló tanulmányt szentelve ennek a gyermekversnek— ugyancsak azt állapította meg, hogy "a nagy lármával, sippal, dobbal, nádi hegedűvel való gyógyitás a samánkodó gyógyitás világszerte elterjedt tipusát mutatja, az ütögetés talán a betegség szelleme kiverósének maradványa".^ Ennek az országosan elterjedt gyermekversnek^ a moldvai magyarság körében él egy olyan változata is, amelyben a dobbal nem gyógyítanak, hanem "kötnek és oldanak". Domokos Pál Péter ezzel kapcsolatban azt a sejtését fejezte ki, hogy "a darvak utjának varázsló-verssel való nyitása-zárása és magasabb régiókba való kényszerítése alighanem régi hitvilági maradvány, melyre teljes fényt csak további változatok vethetnek."^ A gyermekvers moldvai-magyar változatát Hegedűs Lajos és Domokos Pál Péter jegyezte fel. A Hegedűs által közölt gajcsánai változat a következő: "Küzs gyerekek vótunk és min megláttuk, na sog daru vót igy u g.ye sorba, mikor megláttuk, hogy jönnek, akkor montuk: Daru, daru. Kötöm el utadot, Sippal, dobbal, Tekenyő kalácsval, Korsó pálinkával! Akkor ety facskád Ais fadarabot/ beszúrtunk lábra, és ténleg akkor kesrtek kerülni, kerekedni. Kesztek kerülni mindég akkor, mikor aszt a fácskái beszúrtam a fődbe, akkor kesztek kerülni."*^ A gajcsánai gyermekjáték teljesebb változatát Domokos Pál Péter közölte: "Mikor a darvaSc fenn mentek, megfogtuk egymás köntössit, körbe mentünk és hangosan
