Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-4. szám (Budapest, 1956)

Bálint Sándor: A szegedi galambászat

mívesek, molnárok, kubikosok és más, hasonló foglalkozása em­berek a munkásosztály minden rétegéből. Tán e körülményekben keresendő a szegedi nép ellenszenve a galambászat iránt, hogy éppen azok bíbelődnek a sok időt fecsérlő foglalkozással,kik­nek idejét a kenyérkeresetnek kellenaigénybe vennie."^ "Ennek oka többek között az is, - folytatja Hegedűs ­hogy a szegedi galambész nem elégszik meg az udvar közepén felállított galambdúccal, hanem galambjainak nagyrészét a ház padlásán helyezi el.A háznak zsindelytetőzetét a legfel­ső sorban kilyuggatja, vagyis u.n. lépelő lyuk at fur minden­egyes zsindelyen. Ezek a lépelő lyukak arra valók, hogyha a galambok közé fent repülés közben idegen galamb vetődik, azt a galambász megfoghassa, jobban mondva meglépelh esse.A lépe­zés a következő: a galambász nádbotot hasogat vékony pálcák­ká, melyeknek hosszúsága 25-30 cm. E pálcákat megforgatja zúzott, tört lépkeverékben és ha idegen galamb a tetőre száll, a galambász fölsiet a padlásra és azon zsindelynyiláson, me­lyen az idegen galamb áll, kidugja a lépvesszőt a galamb szárnytollai közé. A meglépelt galamb szárnyai összeragadnak, a tetőről tovarepülni nem bir, hanem rendszerint legurul a tetőről. Ha szintetőn, tűzfalon, egy más magasabb helyen ál­lapodik meg az idegen galamb, akkor dufáv al lépezi meg, mely nem áll egyébből, mint 4-5 öl hosszú rúdból, melynek végéhez köti gyengén a lépet." "A lépezés és az azzal járó zörej-börej miatt harag­szik - Hegedűs szerint - legjobban a szegedi ember a galam­bászra, melyhez hozzájárul a tető kilyuggatása és ama körül­mény is, hogy a galambnak nagymennyiségben való tartásával a tisztátalanság is jár. A galamb után maradt szemét rothasztja a különben is vékony zsindelytetőzetet." "A meglépelt idegen galambot vagy kiváltja busás vált­ságdíjért /különösenha jóröptü, vetős a zsákmányul ejtett ga­lamb/ a tulajdonosa, vagy ha ez nem történik, a galambász megszoktatja , vagyis 3-4 hétig félsötét padláson tartja,mely

Next

/
Oldalképek
Tartalom