Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-4. szám (Budapest, 1956)

Földes László: A Ditróból Budajenőre települt székelyek állattartása eljövetelükig 17o

gel nem volt sok ideje, frissen felfőzött tejet s puliszkát evett; délre estére főztek. A pásztornak ételbért kellett adni: kukoricalisztet, kenyeret. A pásztorok megegyezés szerint kapták bérüket :volt,aki juhot szolgált, pénzt, túrót kapott; volt, aki ruházatot. Előfordult, hogy a pásztor kutyát is hozott magával. Ezért külön fizetett a gazda. Ha jó volt a pásztor, ugyanazt fogadták évek során át. Megesett, hogy többet kapott, mint ahogy megegyeztek, ha nagyon meg voltak elégedve vele. Ha elégedetlenek voltak a pásztorral, többet nem fogadták fel,és béréből levonták a kárt. Volt, aki összejátszott a tehén gazdájával a tejméréskor; a gazda pakk dohányt, pálinkát, pénzt adott neki, szép lánya volt. A pásztorok fizetésüket választáskor kapták. A pásztorok rendszerint legények voltak, a bács idő sebb, a monyator, bornyupásztor gyermek. Női pásztor nem akadt, csak a borjupásztor lehetett leányka, s olykor az esztenán volt egy fehércseléd a tisztaság végett. III. Legelő

. Ditróban a legelőt havasnak hivták, reglő csak a nyomáson volt. A havas biztositása nem volt nehéz. A hazajáró csordákért /régebben a disznó- és kabalacsordákért a nyomáson/ nem kellett havasbért fizetni, "^nhoz mindenkinek joga volt." A lovakért sem kellett fizetni, amelyeknek külön havasuk volt: a Tó. Olyan bővében volt a legelő, hogy Kolozsvár tájékáról nagy nyájakkal jöttek a cerányok fel Gyergyóba nyaralni . A régi nyomásrendszer idején is a "havason mindig jobban volt" a^ állat. Ugy látszik, a régi nagy lótenyésztés a havason folyt. A legjobb területet az ökröknek biztosították, a vásári vágómarháknak. Az ökröket gyakran hazavitték munkára, ezért ezek voltak a faluhoz legközelebb. Az esztenák magánterületen voltak, a gazdáknak ezért havasbért kellett fizetniük az esztenásgazdának, aki a le-