Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-4. szám (Budapest, 1956)

Szabó Kálmán: Zsákhuzó a tornyos szélmalmokban

emiitett részen rátekeri a bálványra, amelynek forgása búzza fel a zsákot.Mikor a nyilason az felért, a kötelet balkézzel tartja, jobbkezével pedig a zsákot elrántja a nyilasról /II. ábra/. A tornyos szélmalmokban, amikor használni kezdték a forgószitát, az alulhajtós szerkezetet közép- vagy felülhaj tósakká alakították át, az ujakat pedig ilyenekre építették. Ezeknél a közép- és felülhajtós szélmalmoknál az alsó, földszinti részen a sziták és lisztládák nyertek elhelyezést, ezért e részt lisztes padnak nevezték.Az első emeletre kerültek a kövek a kőfészkekkel és a garattal. E résznek most már kőpad lett a neve. A sebes- vagy más néven nagykerék a második emeletre került; e részt sebeskerék-padnak hivták /III IV. ábra/. A felülhajtós szélmalmok belső berendezésüknek megfelelőleg magasabb épitmények, mint az alulhajtósak,vitorláik is jóval nagyobbak.Elterjedési idejüket pontosan meghatározni nem tudjuk. Valószínű azonban,hogy a gőzmalmok okozta verseny idején terjedtek el, ezért építésüket és elterjedésüket a XIX. század második felére, az 1870-1880-as évekre tehetjük. A felülhajtós szélmalom liszt-padja magasabb lett. mint az alulhajtósnak a kamrája. Ennek folytán a garathoz a •gabonás zsákokat is magasabbra kellett felhordani. A magyar molnár segitett magán. Furfangos eszével olyan zsákhuzót szerkesztett,amelynek segítségével a gabonával telt zsák fáradság nélkül felkerült a garathoz. A szanki pusztán Sipos Sándor szélmalmában olyan zsákhuzó szerkezetet készített, amely egy kötél meghúzásával a zsákhuzó henger végére szerelt kisebb fakereket szőrit a bálványra erősített koronghoz. Ennek' forgása a gabonászsákot felhúzza. A nyilas fölött a molnár egyik kezével azt elrántja, ugyanakkor másik kezével elengedi a kötelet, és ezzel a zsákhuzó működését megszünteti. /III. ábra./ Pálospusztán Parkas István szélmolnár az előbb leirt