Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-4. szám (Budapest, 1956)

Szabó Kálmán: Zsákhuzó a tornyos szélmalmokban

zsákhusót teljes tökéletességre emelte. Az első emelet padlójába vágott nyílásra, melyen át a gabonával telt zsák feljutott a garathoz,kétszárnyú ajtócskát szerelt.Az ajtó szárnyai nem sarukvasakon forogtak, hanem erős bőrdarabokon. Ennek következtében a zsák alulról való nyomására az ajtószárnyak felnyaltak annyira, hogy azon a zsák kiférjen, s mikor a zsák a nyilason túljutott, visszacsapódtak. A molnár pedig a zsákhuzó működését megszüntette, s a zsák az ajtó fölött megállott. Az ő zsákhuzója egyszerűbb és tökéletesebb, mint az előbbi, mert a hengerre erősitett kereket a készülék a sebeskerék aljához szorította, s elhelyezése pedig nem képez akadályt a eebeskerék padlásán /IV. ábra/. A tornyos szélmalmok, mint láttuk, a XIX. század elején terjedtek el hazánkban,

s a magyarság kezén sokat fejlődtek és tökéletesedtek. Egy évszázadig tartó fejlődés és virágzás után nem bÍrván a versenyt a gőzmalmokkal, megkezdődött pusztulásuk. Ma már csak azok működnek, amelyeket gőzerőre is berendeztek. Pusztulásuk emlékét őrzi az alábbi,eddig ismeretlen balladaszerü népdal,melyet a régi molnár családból származó Sipos Sándortól hallottam énekelni a szanki pusztán. Rakott szekér tűnik fel az ország utján messzire, öreg molnár hogy meglátja, nagyot dobban a szive, örömében azt kurjantja, vámot szedünk még máma, Sári lányom vitorlára, Gyurka fiam zsákot hozzál, Euzát őriünk még máma a malomba. Rakott szekér hogy befordul, leszáll róla a béres, Azt üzente az én gazdám, rosszul Őrölt a múltkor. Kopott már a malomköve, hogyha ujat nem vesz bele, Gőzmalomba járunk esztán Szentgyör

gyre. üreg molnár hogy meghallja, megrázza a szakállát, Erre is ut, arra is ut, amarra a gőzmalom.