Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 11. évfolyam, 1-2. szám(Budapest, 1966)

Takács Lajos: Berki pásztorok a Kisbalaton szigetein

az uraság, azaz e század elejétől. A bérelt állatok mellett azóta, hogy a legeltetés urasági pásztorokkal történt, mindig voltak uradalmi marhák, lovak is, sőt egyre inkább azok szolgáltatták a csordák bázisát. A tavaszi kihajtás és a kinti élet A kihajtás nem egyetlen időpontban, határidőhöz kötve történt. A somogyi parton, ahol szárazabbak voltak a rétek és a közlekedés is könnyebben történt, korábban. H

A szilaj tehenek - emlegették Vörsön - március utoljában mentek, a többi április elején... Itthon már nem volt széna, kint meg volt alomsás." A nagy száraz füvek, az avas rét még az uj sarjadás előtt is tűrhető takarmányt biztosított. A zalai oldalon, ahol egyenetlenebb volt a part és bizonytalanabb a járás, később hajtottak ki, általában május elején. "Hőbb nem tudtunk kimenni, mert hideg volt" - mondták és ez nemcsak az állatok óvására vonatkozott, amelyek itt már nagyrészt svájciak voltak, hanem a kihajtás körülményeire. Mert itt az állatokat is a bizonytalan talajú, a sok döngőlettői, zsombéktól és értől összeszaggatott terepen és a tavaszi árvizektől erősen beborított földön kellett keresztül hajtani. A vizek ugyanis tavaszkor nagyon megszaporodtak és ekkor a viszonylag sima réteken hajóval könnyen közlekedhettek. A vörsiek emlegették, hogy régebben a marhákat kompon szokták bevinni a szigetekre, de egyes szigetekre tőtéseket is készítettek - a legkorábbit a Diás szigetre már 1900 körül - és oda már ezután száraz lábbal is behajthatták az állatot. Be ahol még nem volt töltés, oda is ugy hajthatták, miközben a pásztorok hajón kisérték őket. Mikor nagy viz volt, "a marhát nekieresztettük, és az már tudta merre kell menni. Még éccaka is elment volna" - mondták a több éven át kint legelő és megszokott marhákról - "esetleg három kilómétert mentünk, ha vizes esztendő volt." A zalai parton erre ritkán kerülhetett sor, mivel a