Cs. Pócs Éva: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 3-4. szám - A karácsonyi vacsora és a karácsonyi asztal hiedelemköre (Budapest, 1965)

II. Az eredetkérdések

dunknál is feltűnő gazdagsága mellett feltűnő a magyar anyágban található űr. Ilyen nagy intenzitásbeli különbség már nem lehet véletlen. Már csak azért is feltűnő a hiány, mert a természetfeletti lények táplálásának egyéb formái ha sokszor csak nyomokban is - mégiscsak megvoltak. A szegények etetése Egyedülálló istensegitsi /Bukovina/ adatunk szerint ott karácsonyeste tizenkét szegényt vendégelnek meg. Riígtőn hozzátehetjük ehhez, hogy egy szűkebb moldvai-bukovinai gócon ismert szokás a szegények megvendégelése nagy ünnepeken /a halott lelkiüdvéért/, igy karácsony napján is. Adatunk esetében valószínűleg a karácsony napi szokás alkalomszerű karácsonyestére való csúszásáról van szó.

319 Feltételezhető, hogy itt tulajdonképpen a halottak etetéséről, illetve egy azt helyettesitő szokásról van szó, ^ tehát az adat e csoportba vonása indokolt. Mivel a nyelvterület többi részén ismeretlen e szokás, elsősorban a románoknál kell az eredetet keresnünk. És valóban: a románok karácsonyának egyik jellemző vonása, hogy egyúttal halott emlékünnep is /hasonlóan a húsvéthoz, pünkösdhöz/. Ez a vonása többek között abban nyilvánul meg, hogy a halottak lelkiüdvéért a szegényeket etetik. Egyébként hasonló vonást a délszlávoknál is találunk, és nem mint a német-osztrák karácsony általános jellemzőjét, de mint szórványosan felbukkanó, talán régen általánosabb szokást a német nyelvterületen is megtaláljuk a szegények etetését. De német és osztrák adatainkban már nem annyira nyilvánvaló, csak feltételezhető, hogy a szegények etetése "halotti" vonás. Visszatérve magyar adatainkhoz, feltűnő, hogy a szokást csak a románokkal hosszú ideje szoros kapcsolatban élő moldvaiak, bukovinaiak vették át. Hogy a szokásnak tul nagy hatóereje nem volt, az bizonyitja, hogy Erdélyben és a déli területeken /szerb szomszédságban/ már nincs meg.