Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

dózott /megadta magát/. Ha szükségesnek látszott, ezt az eljárást elölről kezdték. Fecske

. Gyors járású. Gutacsirás

. Az ilyen lő hajtás közben fel-felrúg a kocsiba, aztán mégy tovább. Máskor esetleg csak pár hónap múlva csinál ilyent. Kiszámíthatatlan, hogy mikor mg fel. Óvakodni kell mindig. Nincs még orvossága. Harapós ló. Az ilyen lovat felpipázták. Az orra cimpájára három arasznyi hosszú, kerti-gereblye vastagságú puha vagy akácgömb fát tettek, egyik végén kifúrták s abba zsákmadzagot húztak, a végére nyitott hurkot csináltak s ezt a hurkot a ló orrára tették. A pálcikát csavarni kellett, hogy amennyire csak elállhatja a ló, szorítsa az orrát. Csak a pampulája járt, mert szeretett volna tőle megszabadulni, de nem birt, míg csak le nem vették róla. Naponta 1-2 óra hoszszáig volt az orrán. Hosszabban nem is állta volna ki, mert feldagadt volna az orra. Ha egy hétig igy csináltak vele, a harapósságot elhagyta. Aki bánik vele, azt ritkán harapja meg. Patkoláskor felpipálták. Nem szabad tőle megijedni, elugrani. Ijedős v. félős lovak. Ezek többnyire nagyobb-vérü lovak, de annál gyengébb szivüek. Vásárban a vétel előtt jól szemügyre kell venni a lovat. Az ilyen ló a két első lábát keresztben tartja, vagy ha egyik lábán áll is, a másikat keresztbe teszi s pihenteti. . • Némelyik szívbajt kap, többnyire holdujságkor. Van, amelyik megmered, másik a száját csattogtatja, gerince fordul, lábait hánytorgatja, majd kis időre elalszik, de ilyenkor nem szabad hánytorgatni. Míg a hold nem erősödik, vagy három napig nem szabad befogni. Az ijedős lovakat lassan hozzászoktatták a zajhoz, kutyaugatáshoz, ostor pattogtatáshoz s igy lassan az ijedsége elmaradt. A századforduló után a legtöbb lő a bicikli, motor