Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

szükségszerűen eléírták, hogy néha a nők is lóra üljenek* A mezei életben előfordult, hogy a gazdát kilelte a hideg, mely harmadnaponként újra jelentkezett, aztán negyednapossá vált. tóig a gazda az asztag tövében subában vacogott, addig az asszonynak vagy eladó lányának kellett helyállnia, ha pl. fiúgyermek nem volt a családban, vagy katona volt. Kaskor, két felé kellett hirtelenül hirt adr^j hírt vinni, vagy valami eladásban segítséget kérni. Bizony "ilyenkor a feleség vagy az eladólány ült lóra, s nyereg nélkül vitte, vagy hozta a segítséget, vagy a hirt. Előfordult, hogy amikor a pásztorember vendégségbe indult, a feleségét vagy leányát maga elé ültette a lovon, s így kettesben lovagoltak. A régi öregek elbeszélése szerint a hajdani zavaros időkben a nők is lóra kaptak 3 ugy menekültek. Gyakori eset volt, hogy a nők szoknyában lovagoltak, s mint a férfiak, két lábbal fogták közre a ló derekát. Néha a nők a lovagláshoz alsónadrágot húztak, de ha szoknyában voltak is, csak a ballábukat tették a kengyelbe, mig a jobb lábuk inát a nyereg első szarván keresztbe tették, igy inukkal átfogták a nyereg első szarvát, 3 ez a lábuk is balra, kifelé helyezkedett. Külön női nyergek is készültek, melyeknél a nyereg első szarva kifelé állott, - balra, s a vége felfelé pördült, mint a nyereg hátulsó szarva. Ezt a balra hajtó első nyereg szarvat fogta körül a nő a jobb lába inával. Önállóbbak, bátrabbak lettek az ilyen lovagló nők. Az életviszonyokhoz igazodóbbakká tette őket a lovaglás. A nyalkább, módosabb gazdák leányai közül is sokan megtanulták a lovaglást, nem egyszer szükségből,ha fiu nem volt a háznál. Az urat játszó gazdag parasztok leányai gyakran csak kedvetelésből, tüntetésből tanultak meg lovagolni. A lovagló nőket nem rótták meg nagyon, bár voltak akik ezt kifogásolták, de a többség inkább megbámulta őket. íltalában életrevalóbbaknak, kitartóbbaknak Ítélték megi i-