Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

több paraszt igy cselekedett. 6-6 lovat én is elbírtam igy tartani, - beszélte Molnár Ferenc gazda. - Este, reggel, délben ugyanezt kapták, mig a kukoricát meg nem szedték, majd az alja kukoricát etették, csövesen. Télen 4-5 kis rövid cső kukoricát kapott a lő, abrakképpen} azt meg is ette csutkastólj utánna kukoricaszárat kévésen, vagy tavaszi /árpa, haza, zab/ szalmát, főbb helyen télviz idején is szecskázták a lovakat, még pedig - ha volt - nyers tőkkel, répával, de ezeket is megdarálták -, fejezte be szavait Molnár Ferenc A jé és időben való etetés igen fontos. Az etetés módja a heverő és igás lovaknál másmilyen volt, mint pl. a szarvasmarháknál. A háromszori etetés általános gyakorlat volt. A déli etetés után dm. 3 óráig pihenőt kaptak a lovak. Ez igy volt már az ősök idejében is. Ahol csak van, minden etetéskor három összemaréknyi abrakot adnak a lónak, ahol abrak nincs, ott azt répás, korpás szecskával igyekeznek pótolni. Egyébiránt szénával táplálják. Télen az istállós jószág, egész nap eszik, rágcsálódik, ha van mit. Ha nincs a bőrével fizet. A ló kevés sót fogyaszt. A méneseknél darabszám szerint egy évre 1-2 kg sót kapott a számadó, konvencióképpen. A lóitatás A lovak itatása naponként háromszor, mindig etetés után történik. Vigyázni kell hogy hosszú utakon, vagy nagy teherrel hajtás után a leizzadt ló hideg vízből hirtelen nagyot ne igyon, mert tüdőbajt kaphat s néhány év alatt elpusztulhat. Ilyenkor fel kell az állát verni és várakoztatni. Az állótavak vizét a lő csak akkor issza meg, ha a víz olyan tiszta, mint a kutviz. A szikes tavak vize a lónak igen hasznos, de némelyik ló kerülgeti. A gödörkut vizét nem issza meg, csak ha nagyon el szomj ázott s nincs miben válogatnia. Zord, szeles téli időben a lovakat nem vezetik ki a