Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

tudják jövendölni. Ha eső közeledett, a ló elálmosodott, a legelő ,ló még le is feküdt. Ha legelés után, az esti órákban a ló nyerítve szaladt az állásba, vagy az istállóba, rossz időt érzett, s ha nem dörgött, villámlott is, hamarosan zivatar kerekedett. Ha a ló - kivált nyáron - sokat prüsszögött, eső közeledést érzett. Ha igen legyes volt a ló, a fejével már a délelőtti órákban kalapált, a testével dörgölőzött, s lábaival kapart} viharos, szeles idő közeledését érezte. Zivatar közeledésekor - ha csak szerét tehette, legelés közben is meghempergett a ló. A csikók, ha esőt éreztek, futkároztak. A villámlástól kevésbé, de az égzengéstől, különösen a csattanástól megijedt, megremegett a jószág, de legjobban félt a ló, mert az leggyengébb szivü állat. Még sokszor a pipiskétől is megijedt. Csattanásra még a ménes is gyakran széjjel futott, s ugy kellett őket lóháton összekeresgélni. Némelyiket otthon találták meg. A gazdálkodók lovai, ha legelésztek a tanya közelében, viharok, csattanások, jégverések alkalmával - ha csak meglátták - menekültek a gazdájukhoz,vagy fa alá törekedtek, így keresték a védelmet. A ménest állásba, vagy enyhelyre terelték. A farkasok közeledését, ha még a nem messzi erdőkből leskelődtek is, idejében észre vette a ménes, fektéből is felugrott, összebujt és horkolt. így volt ideje a pásztoroknak, hogy pásztortüzekben parazsaltatott dorongjaikkal s a pásztorkutyák fellázitásával is ügyeljék az esti órákra várható ordasokat. A lovak ha időváltozást éreztek, nyugtalanok voltak, ilyenkor a csikósok beterelték őket az állásba. Téli hófergetegek alkalmával is az állásba iparkodott a ménes s kört formálva fart vetett az időnek.