Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Harmadik könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

gondola jön össze, hogy egy veszélyes összeütközés kikerülhetetlennek tűnik, és mégis szinte sohasem lehet hallani, hogy ilyen előfordulna. Végighajóztunk a Canal Grande végéig, ahol kiszálltunk, és megnéztük a meglehetősen nagy gyakorlóteret, aztán egy közeli vendéglőben megkóstoltuk a finom ciprusi bort. Késő este értünk vissza kirándulásunkról, és abban a szerencsében volt részünk, hogy Schirer úr a nagybácsival együtt meghívott vacsorára a Lunába. Olyan figyelmes volt, hogy ti[N3/63] tokban már előre megrendelte a finom / ételeket és a francia pezsgőt. Másnap vasárnap volt, s megbeszéltük, hogy a régi velencei emlékeket fogjuk megtekinteni. Erre az európai hírű idegenvezetőt: Polgári urat (egy magyart) kértük fel. Meglátogattuk a Doge palotát, sok templomot és magánpalotát, felmentünk a Szent Márktoronyba, ahonnan olyan szép a kilátás, hogy a világon semmivel sem lehet összehasonlítani. — — Velencében oly sok látnivaló és műemlék van, hogy már a puszta felsorolásban is elfáradunk, és sok csodálatos dologra nem is figyelünk. Csaknem minden kőhöz fűződik valamilyen történelmi emlék, és minden palota, ha mégoly roskatag is, megérdemli a múzeum nevet. Velence természetesen a gyász városa is, az embert akaratlanul is fájdalmas hangulat fogja el, ha a tenger királynőjének egykori hatalma, dicsősége és nagysága eszünkbe jut, és visszagondolunk a dogék uralmára. - Számos palota áll elhanyagoltan, lakatlanul, sőt gyakran romosán, amit legfeljebb raktárnak lehetne használni, másokat végső esetben megpróbálnak hevenyészve, részlegesen javítgatni, hogy végleg össze ne omoljanak. Ebéd után megismételtük a tegnapi Corso-utat, ezúttal Ilka nagynénje és annak leánya is velünk tartott. — / [N3/64] Jóllehet, még messze nem láttunk mindent, ami megtekintésre méltó volt, mégsem tudtuk magunkat elhatározni, hogy az itteni tartózkodást meghosszabbítsuk, mivel egyrészt Ferrinek határozottan megígértük, hogy a hétfő déli hajóval Triesztbe érkezünk, másrészt pedig egyre növekedett bennem a nyugtalanság, állandóan nyugtalan voltam, nem volt maradhatnékom, mert üzletem nagyon a szívemen feküdt. Szinte szemrehányást tettem magamnak, hogy én itt csak a szórakozásra gondolok, míg az embereim otthon azt csinálnak, amit akarnak. Nem voltam ilyen életmódhoz szokva, gyakran azt gondoltam, hogy ilyen szórakozást majd csak öreg napjaiban engedhet meg magának az ember, amikor már megszerezte a szükségeseket — de mindjárt eszembe jutott a közmondás is, amely azt mondja: Használd ki ifjú éveidet, mert öregségedre már nem lesz hozzá nagy kedved, és nem fogsz az utazásban élvezetet találni. Tehát hétfőn, július 24-én elhagytuk Velencét, Schirer úr elkísért egészen a hajóig. Huszák nagybácsi is megígérte, de sajnos, mint később megírta, véletlenül - elaludta az időpontot. Ugyanúgy, mint idefelé, reggel 6 órakor kezdtük meg utazásunkat, és hat órával később ér[N3/65] keztünk meg Triesztbe. Ugyanaz a felhőtlen, / derült égbolt fölöttünk, mint néhánv nappal ezelőtt, a tenger sima volt, mint egy tükör, és mi bosszankodtunk, hogy sehol sem közeledett vihar. Ferri Fannyval és barátjával, Pufiival várt minket a mólón, s megint csak Sandwirthhez mentünk. - Megtanácskoztuk és megállapodtunk, hogy legbölcsebb lesz, ha anélkül, hogy az éjszakát az átkozott poloskafészekben töltenénk, mindjárt tovább utazunk a postajárattal, amely 8 órakor indul. - Fanny számára is nagyon célszerű volt így, mert már eljött az ideje, és még egy jó darab út állt előttünk Pestig. Trieszt kifejezetten kereskedőváros volt, és nem nyújtott sok látnivalót, műemléket, ezért aztán azonnal megváltottuk a menetjegyeket, ami türelmetlenségem számára famózus gondolatnak tűnt. — A várakozási időt a kávéházban töltöttük, ahol több ismerős katonatiszttel találkoztunk, akiket már több éve nem láttam, köztük Juvaltával. -