Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

Erény lánya: szent Szabadság! Érted iszik leghűbb szolgád. Igyunk! - aztán szenderüljünk alvóra. Fel se költsön, csak ama boldog óra! Rablábczok a földi szenvedések, Melyeket csak a halál szakaszt, Rózsaszálak a gyönyörűségek. Melyeket egy őszi szél hervaszt.* E vidékről, mint említem, távoznom kelletvén, s a boszu haragja elleneink részéről, bár nem egészen, csillapulván, egy ideig állandóbb településre ugyan még nem számithaték, de [298] az eddigi éj s napi üldözések csak időszakiak/ká váltak, s a napontai kutatások Kosuth féle bankjegyek s fegyverekért gyérülvén, leginkább külföldi kémek bejövetelök vagy levelek hirére merültenek fel, legnagyobb mértékben pedig fivérem kiszökésekor uralkodtak. A sok viszontagos hányattatások után pálya iránytűmet Sz[atmár] megye felé fordítám, s D. városban G. T. barátom szívességét élvezők. Egyszer a már felállított Csendőrök Kapitánya — T. barátom ismerőse — hozzá jön, félre vezeti pár szóra, én távolból nézem. Mint lepett meg, midőn pártfogoló hü barátom elmondá a Kapitány szavait: miszerint javasolja tova utazásomat, miután egy magyar ember felfedezvén nevemet, jelenleg kard nélkül jelenve meg, nem akar felőlem tudni, de hivatalosan szerencsétlenné kellene tennie, minek nem örül, s utsítá a 852-diki hirlap Maj 14. (h. j. e.) lapja elolvasására, mellyen mint körözet után megnem jelentre, ki mondatott a kötél általi halálos ítélet. Barátom megrémült, én sem vevém tréfára a dolgot, hü uti társommal elhagyók e helyet, mellyen életem veszélyben forgott és csudásan megmenekült. Áldja ég! a derék férfiút, ki olly nemes érzetü volt sorsom s életem iránt, minő istentelen azon árulók, kik magyar anya tejét szopva méltatlanul, nem iszonyodtak az ügyet tekintve bár, vérpadrai hurcolás vészének kitenni! Közhir szerénti Kém ez idő szerént hazánk főbb [299] városában K.y L. / volt — előbb irodalmár. Szeretném nem hinni, ha későbbi polczra juttatása az önkény felkaroltjának, ellene nem szóllana ... ne mondjuk tovább, nehogy Tompaként „Ki eddig részvevő volt e nemzeten, azt meggyűlölni legyen kénytelen!" Innét elmenve Sz[atmár] megye N[agyjk[ároly] városa felé vevém utamat, betegen, gyalog indulva el, E-ig juték lelkészi utasítás nyomán az itteni lelkészhez, ki szekerén másnap, éji nagy hideglelésem megszűnte után a Székvárosba** vitt, hol ismét az Evangélikus lelkészhez szállottam. E mivelt férfiutói részvéttel fogadtatva — itt sem találva bátorságos helyet, szinte lelkészi közbenjárásra G-re Cs. I. úrhoz nevelői állomásra mentem. A nevelési rendszerre nézve azomban a gyermekeknek tul engedékeny nőjével meg nem egyezhetvén, 854dik év tavaszára, egy jó szivü barátom meghívására Sz[abol]cs megye P-n., .-ra mentem F. Fhez, kinél, mint rokonai s közbirtokos társaitól hazafi karokkal fogadtatám. Nyugalmam itt is zavarva lön, ugyan is egy áruló gazember által a szomszéd helységbeli Gendarm. Káplárnak feladatván, ez az okból, hogy az akkori rendelethez képest Főnöki Útlevelem nem volt, elfogott, s N[agy]k[álló]ba kisértetett fegyveresekkel. Néhány lelkes barátim, kiknek hazafi [300] részvetők felejthetlenül keb/lem mélyébe vésve van, utánam jöttek, sorsomon, mely legnagyobb válság közt volt, könnyítendők. Felette kevés reményem volt nemcsak szabadulásom* A szerző utólagos bejegyzése. Az idézet Berzsenyi Dániel A halál c. verséből való. ** Szatmárnémeti