Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

hoz, de életemhez is! Kivált midőn a Járás biró, kezességet értem vállalandó derék honfiaknak makacsul kívánságukat megtagadá. A Csendőr főtiszt szigorú helyzetéhez képest német létére eleget tön, midőn a helyett, hogy mint tehette volna, Vészbirák elejbe küldene, a polgári hatóságnak adott át. Börtönbe záratom, a legszennyesebb gonosztevők közzé, kétségbeejtő gondolatimnak adatva martalékul, szabadulhatás minden reménye nélkül. Egy kis jó szellemű Lengyel fogoly társam volt itt, nálamnál még csüggettebb, kivel már a kéményen általi szökésről tervezénk. Helyzetem olly kinos volt, hogy álmám és vágyam elveszett, egy vén rab lábánál huzódám meg éj ente, fáradt lelkem nem pihenhetvén, elgyengült tagjaimat nyugtatandó. A rosz gőz, mert téli időben történt, az ablakok bezáratván, fejemet folytonos szédülő fájdalomban tartá. E kinos sors ért igen nevezetes napon Február 16-án, imádva tisztelt jó Anyám név napján, óh! Ha ő tudná, gondolám, hogy mindkét fiai halálos kinpad elő küszöbén állanak, mit érezne?! Jobb, hogy ezekről mit sem tud, eléggé marczangolja anyai szivét a kétely, melly a bizonytalan viszont/látás bánat könyüiben füröszti! — Harmad- [301] napra egyszerre izenet jön hozzám, börtönöm ajtaja reménytelenül feltárult, nem nyerve bár tökéletes szabadulást, de igazolásomra s szolgabírói útlevelem igazolására ut nyittatott. Jó barátim ekkor vallák be, miként 15-en P.. .-zi derék ifjak s férfiúk azért akarának kezességre ki venni, hogy szökésemet eszközölhessék. Hisz hogy tehetendém ezt kedveseim, válaszolám, a ti bizonyos károtokkal? Ez hálátlan tett lett volna nemes szivetekért! El nem fogadtam volna, inkább én egy, mint ti 15-en leendjelek áldozatok. - Nincs igazad, szólt U-y T. derék férfiú, mi pár heti fogságot vagy több havit örömei kiállottunk volna, s életünk ment, házi körünk ismét befogadandott előbbi egyszerűségébe. Te ellenben halál áldozatául esendél, vesztére a honnak, s fájdalmára tieidnek! — Dicső emlékei szenvedésimnek! Ugyan ki mondja, hogy erkölcs végképp kiveszett, s vele e hon jövője, illy példák hallatára! Bizalmam az emberek iránt visszanyerem, s érzem, lehet szenvedésnek is saját boldogsága. Szeretett bajtársnőm, mint mindég, jelenleg is hű osztályosa lön viszályaimnak, s nemes keble ott tündökölt leg fényesben, hol napom legsötétebb fellegekkel borittaték. Még sem valék elhagyatva egészen, s igy egészen boldogtalan! Jó barátim müködésök, de saját eszem, főleg az isteni / magas Gondviselés arra segített, hogy ügyem lehető tisztára hozatott, — irigy s gaz [302] árulóim szájuk bedugult. S én már nyugodtabban lihegve, mint tenger hánykódó habjaiból menekült, lekötém hajóm árbóczát, itt maradtam e jó emberek közt, s társaságukba üres időmet rokon eszme cserékkel, napi foglalkozásomat neveléssel töltém 2 évekig — ez egy pálya jutván mint legnemesebb czélu számomra, [melly]* a mellett, hogy élelmem fentartását kielégité, hon ügyének is használt - számára egykor hasznos polgárokat ajándékozandónak. A kis lengyel kém, fájdalom, agyon lövetett! ... Megjegyzem itt, miként a hazafi részvét a közép sorsú polgártárs birtokosokba nyilvánult emiitett balsorsomban — a gazdagabbak, mint mindég, áldozat mellőzési hidegséggel viseltettek. Ehhez ismét nem kell commentai"! Az ezután lefolyt években, mai napiglan, hol nevelőség, hol írásaimból éldegélve keresem élelmemet. Egyszer kis haszonbérlethez fogtam, de károkat válva, bár a mezei gazdálkodásba örömem telt volna, keservesen szerzett jószágaim elpusztultak, s igy ismét tollhoz kelle nyúlnom, mint azon jószághoz, mellynek az önkény szellem emésztő gyilkát kivéve, semmi elemek nem árthatva, le nem rombolhatnak. Hogy lelki tehetségeim, nem választhatván számukra hivatásukhoz méltó kört, nem jutalmazzák kellőleg ma/gukat, gondolni lehet, de elég [303] dij az, hogy megmentének mások kegyelmétől, s napi élelmünk fő szükségletét Isten és fáradtságunk után beparancsolják. Némelly jó akaróim javasiák, hogy ismeretlen helyen hivatalt vállaljak; se Isten, se ember nem veendik ugy mond rosz néven, hogy az időkhez szabott életmód által ragadom ki maga-