Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)
NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz
múltját nem lehet megemlitni a nélkül, hogy ez eszme ugyanazonitás saját multunkra ne ve[309] zessen. / Nézzük a szomszéd török hanyatlása okát s a jövőt, melly jelen európai conjuncturáknál fogva reá vár. Hanyatlása, erejében anyagi s szellemi értelembeni gyengülése azon jelen századba nem illeszthető vallási s politikai rendszer és emberiség törvényeivel ellenkező hibás szokásban fenekük, melly midőn őt [egyfelől]* a pulya gyávaság s asszonyias kéjelem pamlagán ringatva altatja, egyszersmind harczi szelleméből kivetkeztetve megfosztja ama politikai súlytól, mellyre, ha elszigetelt helyzetét az európai népekkeli elvsimulás amalgamisálással váltja fel - fontos szerepe jutandott. S hogy a fölébe nehezedett orosz hatalomnak eddégelé martaléka nem lön, frank és angol érdekeknek köszönheti, mindkettő előtt, bár külön szempontból, annak keleti terjeszkedése félelmessé válván. Igen, de hisz ön a civilisatiónak az emberi boldogságra olly kevés nyomatékot tulajdonit! — vethetné valaki ellenem, mégis a török hanyatlás okát attóli elmaradásában találja? Jó hogy találkoztunk! — E térre rég vágytam, mert a könyvhalmazok közt, mellyeket valaha nemcsak látni, de olvasni szerencsém volt, a civilisatióról annyit olvastam, jeles férfiak ajkairól annyit hallottam, hogy ha csak fülemnek, szemmel látott tapasztalat felett hódolok, a [310] civilisatiót az em/beri boldogság egyeneszméjeül fogadom el — pedig csalódnám! Felette csalódnám! Megvallom, e fontos tárgy, mellyről könyveket irtak, s én Írhatnék, sokkal mélyebb vizsgálatot igényel, semmint pár szóval elvégezhetnők, s nekem, kinek már is akaratán túlterjedt iveket kelle tölteni, sem helyem, sem időm ennek kellő taglalatára nincs, tehát eszme felvilágosításul csupán ezeket jegyzem meg: Ezen szónak „miveltség 1 ''' szoros és tág értelme lehet. Mindkettő ismét elvont és ráviteles eszmékre vezérel. Hogy az általános vagy tág értelembeni miveltség nem sokat hajt az emberi boldogságra az tisztán áll, a mennyiben mutat fel a történelem népeket boldogokat, fényeseket, dicsőket a nélkül, hogy olly civilisatióról fogalmuk lett volna, minő például a külsőségekben leginkább mutatkozik; ellenben mi, minden illem, művészet s egyébb omni scientiáink mellett, valjuk meg, mint ép ezek által a simulas, bon ton, rangvágy, divat, sat. majmai: boldogtalanok vagyunk! Mert szabadságunknak azon pontját nem élvezhetjük, mellytől nem hogy boldogságunk, de emberi méltóságunk feltételeztetik. Igy, midőn azt állítom, miként a civilisatio a népeket nem boldogítja, nem bel- vagy lelki miveltségnek izének hadat, mert ez képtelenség lenne, de azt akarám kifejezni, hogy nem a századunkban [311] értelmeztetni / szokott miveltség felel meg az emberi boldogság czéljának, de az ezzel ellenkezőleg belső vagy erkölcsi miveltség, — mi a régieknél olly nagy mértékben volt, mint ez korunkbelieknél, mi a társaságot az önzéstelen erényekre emelvén, fénye, erkölcsi érzelmével emelkedék, s pályájáról annak hanyatlásával tünt le, - mint nagy Róma! - Koszorús költőnk arany szavaiként: ,J[Iiiiden országnak támasza talpköve a tiszta erkölcs, melly ha megvesz Róma ledől, s rabigába görbed/"'-Tiszta erkölcsű miveltség tartja fen az országokat, kedvesim! — minő az erények legmagasztosbjába: hazaszeretet, szabadságvágy, sat. érzelmébe nyilatkozik, nem a mienkhez sokban hasonló! Azt mondja valaki, hogy a kül- és belső miveltség együtt adnak a polgári társaságnak jóllétet. De kérdem, megférhetnek e ezek együtt és mindenben? Lehet e egy hiu majom, bontonista, művész, rangvágyó s több ezer tulajdonokkal megrakott, egyúttal „just millieu" embere, hazafi és hivatását betöltő becsületes polgár is? Vagy ha kimerítette bár valaki a tanbuvárlatok legfeneketlenebb titkait, következik e, hogy önzéstelenségét levetkezte légyen, ha hogy szivét elmetehetségivei nem egy arányban [312] mívelte? Szerintem a társulat / boldogsága: nevelési rendszere azon egyszerűségén alapszik, miként minden polgár egymással egyenlősítetvén, oda fejlesztessék, hogy a hazának hasznos * Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz című vers, 8. vsz. (Romlásnak indult hajdan erős magyar! - kezdetű)
