Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

Szolnokon, hol a hires 13-dik zászlóaljat személyesen vezetvén át a Tiszán, miután az ellenség ágyujit szurony szegezve elvévé, az osztrák zsoldosokon, kik közzül csak a Zagyva vizébe 900 fult, fényes diadalt aratott, s mint az ellennek megmutatá, miként a szabadságért küzdők lelkes serege előtt nem alhatnak meg szolga lelkű harcosok; más részt annak, hogy ott, hol a vezér személyes vitézsége játszik fö szerepet, csak győzelemre nyilhat ut, fényes bizonyságát adá. De haj! Később lába, kocsijáról leesvén, kificamodván, e hősünkkel, mint közmegjegyzéssé vált, e hon egyik lába is kitört! Az ősz Dembinszky D[ebrecen]ből eltávozván, bizonyos [70] hollétét nem tudá a kormány, / nem, egyedül annyit tudott felöle a kormány, hogy ő Borsod vagy Gömör szélén táborozhat, s terve: Schlik bejövetelét megbuktatni. Minthogy ezalatt az országgyűlési határozat folytán érdem jelek kiosztása határoztatott a magokat honvédelmében kitüntető egyének közt, D[embinsz]ky táborába voltak azok szánva, mellyeknek kézbesítésére én bízatván meg, örömmel sietek ezt telyesiteni, egyúttal a hadmüködéseket is figyelemmel kisérendő. Utasításomnál fogva Sz[emere] Bfertalan] fő kormánybiztoshoz menék, s éjfél után 3 órakor őt Miskolcon, ma is emlékszem, ágyában keresztül ülve, ébren, lehangoltan találván e párbeszéd támadt köztünk. Én: (átnyújtva az iratokat) Kormány biztos urat megbízatásomhoz képest, D[embinsz]ky tábornok ur hollétéről tudakozni bátor vagyok, ő: Gömör megye Tornyalja helységben hiszem lenni. Mondjon Ön valami jó hirt D[ebrecen]ből. Én: Hisz mi is kívülről várnók a jó híreket, mire nézve felkérem Minister urat! Ő: ó barátom! Innét keveset remélhet - [e percben is]* egyenetlenség, irigykedés, szomorú újságával pedig minek fáraszam, holott D[ebrecen]be sem hiányzanak annak ügyölő magvai. Én: Tehát valami kellemetlen eseménynek kelle még is kifejleni. Mi lett D[embinsz]ky tervéből, ha merem kérdezni, ő: Ezt értem. Semmi! Én katona nem vagyok, de annyi felfogással dicsekhetem, hogy e ritka katonai tehetségű öregnek velem közlött terve olly kézzel fogható győzelemről győzött meg, hogy Síik hacsak madár szárnyakat nem kölcsönöz, élve seregével a D[embinsz]ky által kijelölt pontokon át nem jöhetendett. Én: És még is, mi hátrálá végrehajtását? ő: Az, hogy a mi derék magyar Vezéreink, dicsvágy irigyletből, a kijelölt pontokat elhagyva vagy meg nem tartva, oda működtek, hogy a jó ösz terve dugába dűlvén, Síik ügyesen megmeneküljön. / [71] Hlyének valának Görgei, Klapka, sat. Ez az oka álmatlan éjemnek, ez oka csüggedt reményemnek - őseink átka a viszály mindenütt. Seregünk vitéz, de amaz leront minden szép sükert. Lehet képzelni boszonkodásomat s mély megilletődésemet. Fájdalom! — válaszolók szomor hangon, megjegyzem egyúttal, hogy ha én D[embinszky] helyén vagyok, azon urakkal katonailag fogtam volna elbánni. Eztán elbúcsúzva Szemerétől, folytatám utamat, Tornyalján a diszjeleket D[embinsz]kynek kézbesítvén osztám az örömet, mi a harcfiak keblét emelé. Ez történt d.e. 10 óra tájban, majd a közelgő Schlik tábora elejbe sieténk, de kit a már Szfemere] által felhozott okok miatt meg nem lehete slikkolni, előre látható volt, u.m. a ki túlnyomó 20.000-nyi seregét a Sajó tul partjára vivén át, magát biztosítva érzé, s később csakugyan a Schvartzenberg hadtestei Hatvan tájékán egyesülnie sikerült. [849-diki év egyik legmeglepőbbjelenetek közé tartozott reám nézve G[áspár] fivérem Sfomogy] megyéből mint Szülőföldünkrőli megérkezése.]* Titus öcsémet, midőn kevéssel azelőtt ajánlám be egy Pécsi születés Schvarcz nevü huszár kapitány századába, miután egy vén huszár által lovagolni tanitatám, magából értetődvén, miként lótóli idegenkedése s lovaglásbani járatlanságaért eleinte „a tentás diák" cimeknek osztogatása napi renden volt, ő mint illett a haza s ön javaért eltüré! De mégis ülé aztán; külömben szép külsejű 21 éves fiatal ember lévén, gyönyörűségem telt benne! Távozása elszomorított, azt gondolva, hogy nem sokára csatába vezényeltetvén, családom legfiatalabb sarja, mielőtt életörömeit terheivel kóstolá, elvérzend, s jó Anyám s nővéreim részvevő könnyeiket