Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

fásnak eredlek és az erdőből ki, lsaszeghre a házak közzé húzódtak, melyet az arra lovagló Damjanics bíztatására a zászlőaly megostromolván, onet is kiverte, sőt a falun tul lévő vízmosásos hegy oldalt, melyet egy más rendes osztrák zászlőaly tartott megszálva, és a községből előre törtető szabolcsi (48-ik) zászlóalyat élénk tüzeléssel fogadta, szintén szuronnyal vette be, s azzal az utánna jövő 25-, 52-, 56-Ík, és Donmiguel, Szekulics hadosztályabeli zászlóalyak az attól jobra eső alacsony halmokon lévő egy 12 fontos ágyú és egy röppentyű üteget elfoglalták és a Jelasics seregeinek jobb szárnyát Kerepesig hajtották, s ezáltal az Isaszegi csatának eldöntéséhez nagyban hozzájárultak. Ezen az előbb kiemelt erdőbeli kézi tusában tehát a 48-ik zászlőaly és a 25-ikből a viszavonuló csatáriánezból azzal találkozott, mintegy 40-50 ember Kardos főhadnagy, és rajtam kívül még két káplár vett részt a mely heves dulakodásnál mindenki bámulatra méltón viselte magát, de legszebb braviort vitt véghez Sipler Károly őrmester, a kit egy vastag faderék mellől előbukkanó két ellenséges tiszt váratlanul megrohanván, egyik galléránál, másik fülénél ragadta meg, és mindkettő reá kardot emelvén, megadásra hívták fel, Sipler a szoroságban puskáját nem használhatván, a tőlle jóbról lévő ellen kezéből kifacsarta a kardot, és azzal a balról állót ugy vágta fültöven, hogy az azonnal ösze rogyott, erre a másikat könyű szerrel legyőzte, és annak segítségére jövő egy altisztet pedig szuronyával ölte meg, mely vitézségéért a helyszínen megdícsértetvén az őrnagy által, hamiadnapon Gödöllőn soron kívül hadnagynak neveztetett ki, Sipler németes neve daczára Szabolcs megyei Tornyos pálczai fiu volt, hol atya a Gr. Forgács féle uradalomban erdész volt, 8 osztályt végzett 19 éves jó erkölcsű, szerény józanéletű művelt gyerek volt, hanem szegény az állást, mely neki igen nagy örömöt okozott, nem soká viselhette, alig másfél hó múlva Buda bevételénél elesett. A falu megrohanásáért jutalmat is kapott a 48-ik zászlőaly; ugyanis a mint Apagyy Tamás főhadnagy a faluban az uradalmi tisztilak előtt haladt előre legényeit bíztatva, egy az udvart kerítő kőfalban levő kiskapuban álló uri ember megszólította, hogy melyik zászlőaly az, mire Apagyi megmondta, hogy a 48-ik Szabolcsi zászlóaly, az uri ember tudatta vele, hogy ő a miólta a csata foly mindég ezen a jól fedett helyen ácsorog és nézi a csatát, ily bátran előtörtetni még nem látott sem egyik sem másik részről csapatot, azért is kijelenti, hogy a zászlóaljnak egy 6 akós hordó bort ajándékoz, bármikor érte jöhetnek; másnap reggel ki is száll itatta az ígért bort, még pedig jó veress bort, a zászlóaly részére, a mit el is költöttünk szerencsésen, Rakovszky Őrnagynak eszébe jutott, hogy a 25-ik zászlóalyből is velük volt néhány ember Kardos főhadnagyai, tehát mint egy hadosztálybeliek közel táborozván értük küldött, egy pár kivételével, a kik az erdei kézi tusában megsebesültek, elis mentünk, s részt vettünk a jutalomban; a hol Apagyy Tamás főhadnagy víg mulatozás közben előadta, hogy még nem vélt többet olyan kedve szerinti csatában, mint a tegnapi vőlt, akár csak Sárospatakon, a Dreihuszár nevű korcsmába verekedtek volna, még egymás haját is húzgálták, én is kaptam egy csekély bagnet szúrást a jobb oldalamba, de alig hogy áthatolt a bőrön, az oldal csonton hátrasiklott, másnap reggel az orvos kismosván a sebet egy kis tépessél és ragacs flastrommal eltömte, s pár nap alatt behegedt, ez vőlt második, de szintén csekély sebesülésem, nyoma azért most is látható. Az 1849-ik évi Húsvét első napja (April 8-a) örömöt hozott a Magyar nemzetre és dicsősséget a magyai- szabadság harczossaira, ugyanis: mint az azon napon az Ország kormányzója a nagy Kossuth Lajos által Gödöllőről keltezett jelentésből, melyet a honvédelmi bizottmányhoz intézett, köztudomásra jutott, hogy a szabadságéit küzdők seregeinek tiszai része a Martius 5-én Szolnoknál vett fényes győzelem után egész sorozatát vívta a győzelmes csatáknak, melyekben átalyában a nagyobb számú ellenséget alaposan elverte, és a Tiszától a Dunán túlra szorította által, és a magyar seregek már a Rákoson állanak. Erdélyt Bem telyesen megtisztí-