Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

BEVEZETÉS (Benda Gyula)

BEVEZETÉS A történetkutatók és a történelem iránt érdeklődő olvasóközönség mindig kedvelte a napló, a visszaemlékezés műfaját. A visszaemlékezésben eleve adott a mese, az eseménysorrá formált múlt. Ez közvetlenül, a történész beavatkozása nélkül is élvezhetővé, történelemmé teszi a szöveget. A kutató számára pedig lehetővé teszi a kritikai módszer látványos alkalmazását, miközben „beszélteti" forrását. A politikatörténet természetesen elsősorban a nemzeti történelemben szerepet játszó, azt befolyásoló személyek memoárjait kedvelte, ezeket tekintette elsőrangú forrásnak. A korszakos jelentőségű események, „nemzeti sorsfordulók" vagy „nemzeti tragédiák" után mindig nagy számban jelentek meg visszaemlékezések, amelyekben a memoáríró önigazolást keresett vagy az események (a magyar múltban legtöbbször a bukás, a tragédia) megértésére törekedett, vagy egyszerűen az utókor számára akarta megörökíteni az átélt eseményeket. 1848-1849, 1944-1948 vagy akár 1956 után sok ilyen írás született és látott napvilágot. Minél közelebb íródtak a múltbeli eseményekhez, annál értékesebb forrásai a nemzeti emlékezet számára megformálandó történetnek. 1848—1849 történetének mindenkor kiemelt és megbeesült forrásai Klapka, Görgey és mások, frissen az eseményeket követően megszületett memoárjai, jóllehet ezekben az önigazolásra való törekvés nagyon erős. A történetkedvelő olvasóközönség mindig érdeklődött a kisemberek emlékei, feljegyzései iránt is. Számos ilyen hétköznapi visszaemlékezés vált sikeres könyvvé anélkül, hogy a tudománnyá és szakmává szerveződött történetírás azokat beemelte volna lényeges forrásai közé. De a történetírás és a történeti érdeklődés állandóan változik a jelen és a jövőkép változásait követve. A történettudomány a század 30-as éveitől egyre inkább érdeklődik a kisemberek iránt, előbb a tömegjelenségek statisztikai megközelítésével, majd pedig legújabban mindinkább az egyes emberek által megélt történelem iránt. Ez a változás a forradalom és szabadságharc kapcsán is érezhető. Bona Gábor a szabadságharc lisztjeinek névsorát, életpályáját gyűjtötte össze, újra értékessé lettek a honvéd névsorok, és erősödik az érdeklődés a szabadságharc hétköznapjai iránt is. Egyre több kisember, névtelen honvéd emlékezése jelenik meg vagy fedeződik fel újra. Krasznay Péter visszaemlékezéseinek (ő naplójegyzeteknek nevezi) megjelentetése ebbe a sorba illeszkedik. A 19. században egyetemi tantárggyá és tudománnyá szerveződő történelem, történetírás elsősorban a politikára, a nemzeti történelem jelentős politikai eseményeire építette fel a múlt ismeretét. A visszaemlékezések, naplók fontosságát ekkor elsősorban az határozta rneg, hogy azok szerzői milyen szerepet játszottak ebben a politikai történetben, mennyire voltak jelentős személyek. Az emlékezések, naplók felhasználásánál az elsődleges vagy kizárólagos cél az volt, hogy ezek segítségével az eseménytörténet tényeit alkossák rneg, s jobban megvilágítsák a történéseket. Ehhez szigorú fonáskritikára volt szükség. A politikatörténet mellett a legtöbb nemzeti historiográfiában (Magyarországon is) marginális volt a „családi élet" vizsgálata, a művelődéstörténeti érdekességek feltárása, gyakran amatőr helyi kutatók, történelemkedvelő dilettánsok művelték. A század elejétől fogva számos kísérlet született a történetírás megújítására, a társadalomtudományok közé emelésére. Ennek leghatásosabb formái az 1950-es évektől a számszerű