Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

BEVEZETÉS (Benda Gyula)

mérésre épültek. A közember élete, világa számszerű átlagként lépett be a történelemtudományba. A történeti demográfia a családrekonstrukció módszerével mérni tudta a családi élet jelenségeit: megállapította az átlagos házasodási kort, a gyerekszámot, a háztartások és családok létszámát, összetételét. A kollektív életrajz, a proszopográfia segítségével megismertük különböző csoportok jellemzőit: átlagos életpályák, tipikus karrierek rajzolódtak ki. Az egyénről összegy űjlött adatok mindenkor felolvadtak a nagy csoportátlagokba. A mérhetőség szempontjai voltak sokáig uralkodók a mentalitástörténetben is: virtuális könyvtárak, olvasók és könyvek száma képezte a vizsgálatok tárgyát. A történészek a társadalomtudományokból átvett vagy ritkábban saját maguk által kialakított átfogó vagy középszintű elméletek segítségével magyarázták a mennyiségi változásokat, az átlagok eltérését. Az 1980-as évektől vált világossá, hogy változás készül a legtöbb történetírói műhelyben. Az elbeszélés, a történet visszanyerte jogait, az egyén nemcsak mint egy nagyobb egység része lehet érdekes, hanem önmagában is. A kialakuló történeti antropológia, a német Alltagsgesehichte, az olasz mierostoria mind e fordulat jelei, válaszkísérletek a „társadalomtudományos történelem" válságára. Egyre több történész célja az emberek mindennapi tevékenységének, tárgyi világuknak, „életviláguknak" megragadása, leírása és elemzése. Az elemzés szempontjai is lényeges változáson mennek át. A gazdaság- és társadalomtörténet az 1930-as évektől elsősorban arra törekedett, hogy egyértelmű, világosan meghatározható (és lehetőleg számszerűen is megragadható) fogalmakkal közelítsen a mólthoz. A múlt szereplői által használt bizonytalan társadalmi megjelölések helyett például a szociológia tudományos fogalmaival kísérelte meg leírni a 19. század társadalmát. Ma már széles körben elfogadott az a szemlélet, hogy a múltbeli társadalmakat saját világukban kell megérteni. Nemcsak az hihet érdekes, hogy a mai tudomány segítségével alkossunk városfogalmat, hanem az is lényeges, hogy az akkor élt ember számára mit jelentett a varos, milyen élményt jelenlett a falusi embernek bemenni oda. A múlt megmagyarázása mellett és ahelyett a múlt megértése vált fontossá. A megélt történelem, a történeti tapasztalat kutatása vált érdekessé. Ebben a szemléletben a napló, a visszaemlékezés igen fontos forrássá válik, de alapvetően módosul a hozzá való viszony. Az események rekonstrukciójára törekvő történetírás a kritika eszközeivel igyekezett megtisztítani az emlékezést a torzításoktól: helyesbíteni az emlékezet tévedéseit, más forrásokkal ellenőrizni a tényeket, felismerni az elfogultságokat stb. A mai szemlélet a naplót, visszaemlékezést szövegként elemzi, amelyben nem elsősorban a tükrözött események valós képének helyreállítását keresi, hanem a tükör, a tükrözés jel legzctességeit. Milyen módon élte át vagy őrizte meg a múltat a visszaemlékező és ebből milyen következtetések vonhatók le szemléletére. A történetírás változása jelenti egyben azt is, hogy a múlt tudománya közelebb kerül az antropológiához, a néprajzhoz. Számos megnevezés jelöli az új törekvéseket: történeti antropológia, mikrotörténet, a mindennapok története stb. A visszaemlékezések és naplók újszerű elemzésérc itt csak két példát említünk. Alan Macfarlane egy 17. századi anglikán lelkész naplójáról írt könyvméretű elemzést, elsősorban a családi viszonyokra, érzelmekre és mentalitásra téve a hangsúlyt. Dániel Roche egy 18. századi kézműves vissazemlékezését adta ki és elemezte. A műfaj iránti érdeklődést nálunk is jelzi néhány munka megjelenése (Francsics, Táncsics Eszter és Csorba Géza naplója stb. Az új törekvésekre lásd az Irodalomjegyzékben Gyáni Gábor, Bernard Lepetit, Kövér György, Niedermüller Péter, Jacques Revel, Sonkoly Gábor, Szíjártó M. István írásait.) 1848-49, a forradalom és szabadságharc története valószínűleg kimeríthetetlen téma a magyar történetírás számára, de állandóan változik ennek a nemzeti önazonosságukban fontos eseménynek képe a társadalom történeti tudatában, identitásában is. Szinte azonnal az események lezajlása után megindult a történeti kép, az emlékezet megalkotása (pl. az árulás