Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - Faluzások

Gáborral kaczérkodván ezt látatlanná és hálátlanná tette. Gábor azonban megjegyezte magának és a mint ezen alkalomból más nap reggel haza felé utaztunk, ő maga kezdett az özvegy magaviseletének megrovásáról beszélgetni, melyből kifolyólag telyes reményem keletkezett, hogy őt ezen már már küszöbön állónak látszó nősülési szándékától elvonni sikerülend. Azért is igyekeztem őt a menyecskén felfedezett szépség hibákról is felvilágosítani, miket ő mint elfogult szerelmes nem tudott ugy megfigyelni, mint én, a ki iránta semmi vonzalmat sem érezvén, őt hidegen bírálhatom. Jelesül: jeleztem neki, hogy beszéd közben nem szívesen nyitja szét ajkait, mintegy öszeszorított ajkakkal beszél, a mivel rendkívül csúnya fekete fogait óhajtja láthatlanokká tenni, én azonban azt alaposabban fürkészvén, annak is nyomára jöttem, hogy talán éppen rosz fogai miatt szájának is kellemetlen bűze van, azt igyekszik palástolni azzal is, hogy a midőn a közeli rokonság alapján köztünk uralgó szokás szerint alkalmilag öszeesókolódzunk, soha sem ajakát, hanem arczát nyújtja csókra. Nagyon jól esett, hogy ezen észrevételeimet elhalgatta és semmi ellen vetést sem tett, miből az látszott, hogy osztja véleményemet és csakugyan ritkábban kezdett Berczelre járni és a mint egy alkalommal egy „Hungária in parabolis" czímű latin szerkezetű munkájából Szirmay Antalnak* az özvegy aszonyokra írott gúnyos példabeszédeket együtt, olvasgattuk, azok közül az, hogy: „A ki özvegy aszonyt akar elvenni, vagy paczalt enni, ne fürkéssze, hogy mi volt benne" — igen megtetszett neki és azt mondotta rá, hogy mátul fogva sem paczalt, sem özvegy aszonyt nem kívánok élvezni és igyekezett a szakításra okot és ürügyet keresni, a mi csak hamar jelentkezett is. Ugyanis: az özvegy azt kívánta, hogy Gábor vigye el őt gyermekeivel együtt Hajdú Doroghra fivéréhez Orosz Jősefhez, a hol azután őt ott lakó számos rokonainál mint vőlegényét bemutathatná. Ehez azonban múlhatlanul megköveteli, hogy testvérem, ha négyes fogatot nem állít is, de minden esetre kocsit szerezzen, mert ő azon a kis futó szekerén szegyenlene rokonai közzé menni. Gábor előbb megkísírlette megmagyarázni, hogy követelését nincsen módjában telyesíteni, mert ő szegény ember, saját tulajdonú birtoka még ez idő szerint nincsen is, hanem egyedül ügyvédi keresetére szorítkozhat, a miből pedig nincs annyi jövedelme, hogy kocsit vehessen, köllsönl. felvenni pedig elve ellen van, de még ha módja volna is benne, kocsit azért sem venne, mivel az a mi rosz ulainkon alig használható, szárazidőben a homokban, nedvesben a sárba rekedne el. Külömben is neki a házassággal nem az a czélja, hogy ünnepélyes utazásokra pazarolja az időt, hanem hogy magának egy nyugalmas othont szerezzen, ahol fáradságos kenyérkeresete közben meg meg pihenhessen. E kérdés felett azután adig vitatkoztak, míg végleges szakítás lett a következése. Az aszony pár nap múlva megbánta, ostromolta egy ideig Gábort epekedéssel telyes leveleivel, de sikertelenül. Az én jó bátyám nem ment lépre, sőt talán ezen első komoly próbája által átlátva, hogy a nők, kivált az ő korához illők nem odaadó szerelemből, hanem számításból kívánnak férjhez jutni és a szereimet esak Csalétekül simulálják önző czél jaik elérése czéljából, meg sem kísírelte többé a nősülést, hanem aglegénynek maradt. Az esztendő a jobbak közzé vőlt sorozható, minden nemű temesztmények bőven terniettek, igen bő szüretnek néztünk elébe, melyhez az előkészületet Ádám testvéremmel, de leginkább Jippart János nevű vinczeiéiünkel már September elején megkezdettük. A Kisaszony napi nyíregyházi vásáron megvásároltunk egy egész szekér hordót Beregh megyei Nagy Lőnya, Derczeny községekbe való emberektől, melyeket korántsem tanult kádár mesterek, hanem egyszerű parasztgazdák, sőt azok feleségei a téli napokon készítették. Biz azok meglehetős durvák, esetlenek voltak, és 140-150 magyar itze űrtartalamai bírtak, eresztékei nem illettek minden részen oly pontossággal ösze, hog) azok között a bor át ne szivároghasson, eze* Megjelent 1804-ben, Budán