NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)

megfelelően átalakultak, sokkal inkább eldönthetik egy-egy sir pontosabb korát, ha az ember az egyes tárgyak átalakulásának főbb menetét ismeri, s ha a keltezésnek a sir temetőn belüli helyzete sem mond ellent. Ehelyütt most csak néhány érdekesebb tárgyfajtára hivom fel a figyelmet, amelyekkel külön dolgozatban fogok foglalkozni. Nemrégiben fejtettem ki, hogy a bőrtarsolyok lemezzel való borítása a fedőlap vereteinek halmozásából alakult ki, hasonlóan ahhoz, amire László Gyula figyelmeztetett, ahogyan az öveken megszaporodnak s szinte egybeérnek az idők során a veretek. A tarsolyok mind díszesebb veretei a fejlődés végpontján már csaknem egymáshoz illeszkednek, amelynek egyik kiváló példája, tarsolylemezeinknek mintegy közvetlen előzménye a budapest-farkasréti tarsoly. Ez természetesen csak a fejlődés általános iránya, s igy az egyes sirok keltezésére önmagában nem elégséges tényező, de annyit mégis valóssá tesz, hogy a veretes tarsolyok Etelközben még gyakoribbak lehettek, mint a lemezzel borított tarsolyok. Tarsolylemezeink nagy változatosságát tekintve az is valószínű, hogy a veretes tarsolyoknak is több változatának kell lennie, mint amelyeket a bodrogszerdahelyi, ujfehértói s Németh Péter tájékoztatása szerint a tiszavasvári gyűjteményben levő hasonmás darabok alapján ismerünk. A nálunk ismert változat keleten főként a magyarok korábbi száll ás területétől északra vezető dnyeperi viziut mentén: Kijev, Csenyigov, a Ladogató vidékén, majd a normannok központjában, Birkában is jól ismert, de épp a birkái anyagban találunk példát eltérő jellegű veretes tarsolyokra is,valamint a magyar tarsolylemezek elnagyolt, kezdetleges utánzására (819.sir), sőt a töredékekből következtethetünk a magyar tarsolylemezekhez hasonló finomabb készítményekre, valószínűleg magyar eredetű tárgyakra is (644. sir). Igy pl. az egyik, a 956. számú, a magyarok etelközi tartózkodásának végére tehető, 893-902 között vert arab éremmel keltezett sírban két tarsoly is bukkant fel, s az egyik bőrlapját néhány töredékes lemezkén kivül kis áttört, palmettacsokrot mintázó veretek sora szegélyezi. E tarsoly vereteihez szinte az azonosságig hasonlítanak a bashalmi II.sz. temető 13.sírjában fellelt veretek, amelyeknek rendeltetését a sir kirablott volta miatt az ásatáskor nem tudtuk meghatározni, bár azok többsége a váz jobboldalán, deréktájon, tehát a tarsoly természetes helyén került elő. Vitathatatlan e hasonmás darab alapján, hogy e veretek olyan tarsolyt díszítettek, amely még a beköltözés előtt, Levediában készült. E teljesen feldúlt férfisir egyébként a temető leggazdagabb, középre elhantolt sir ja volt, s a benne nyugvó idős férfi az itt három emberöltőn át temetkező páros család beköltöző nemzedékének feje volt, amit a tőle távolabb fekvő, s későbbi érmekkel keltezett sir is sejtet. E közösség tehát első foglalóként telepedhetett meg e tájon, és annak feje még Szabolcs vezérnek, mint trónvárományosnak előkelő embere lehetett. Rangja bizonyára megengedte volna már ekkor, hogy lemezzel borított tarsolyt viseljen, s ha ezt nem tette, annak csakis az az oka lehetett, amit az obi-ugorok tarsolyairól Csernyecov feljegyzett, hogy azok viselőjük legszemélyesebb tárgyai és semmiképp nem válnak meg tőlük. A korai gazdag temetkezések tarsolylemez-nélküliségére több esetben itt kereshetjük a magyarázatot. Néhány éve pl. Csallány Dezső fejezte ki aggályát a geszterédi sir korábban tarsolylemez-töredékeknek tartott lemezkéivel kapcsolatban, hogy azok szélének görbülete miatt nem lehetnek tarsolylemez részei. Ez valóban meggondolandó, mégpedig azért, mert a bashalmi és birkái temető kérdéses tarsolyvereteinek hasonmását a geszterédi leletben is megtaláljuk. E szétszóródott leletegyüttes egyetlen darabja is azt sugallja, hogy az előkelő férfi ezt az ősi tarsolyfajtát viselte, vagy legalábbis ezt temették vele. Hihető tehát, hogy ez a temetkezés is a X. század elejéről keltezhető. Az aranyszablyás férfiban, ha nem is a korábban sejtett törzsfőt - nemzetségfőt, de a trónvárományos Szabolcs, vagy a helyébe lépő Árpád-házi herceg - Tarhos vagy más - előkelő fegyvertársát gyaníthatjuk, aki az uralma alá adott távolabbi terület vezetője volt. Ura várához a Geszteréd környékéről a Rétközbe, a Tiszához futó erek, vízfolyások mentén járhatott, saját kíséretével, dél felől. Hasonló meggondolással talán ugyancsak korhatározónak tarthatjuk a bashalmi és rakamazi préselt arany övvereteket, amelyeknek párhuzamait egyelőre csak az országhatáron kivül, Galíciából, Krylosból ismerjük. De ugyancsak figyelemre méltó a bashalmi temető díszesen faragott csont tarsolyzáró lemeze, amelyet szintén igen ősi tárgyfajtának kell tartanunk, rendeltetésben rokon darabjai az obi ugor női tarsolyokon ismertek. Egyik legrejtélyesebb, mert egyedülállónak ismert tárgyunk, a beregszászi palmettadiszes süvegvég feltehetően ősibb változatát is az egyik, Szabolcs várához közeli, nevezetesen a tiszaeszlár-újtelepi temetőben (3. sir) leljük fel. Ez a sajnos már elveszett, csak pontos rajzából ismert kúpos fémdisz, amelynek a feldúlt sírban helyét sem ismerjük, közeli rokon darabja volt azoknak a birkái, granulációval díszített süvegdiszeknek (581. és 644.sir), amelyek a magyarok elvonulását közvetlenül követő időkben tűnnek ott fel, s egyértelműen meghatározzák a mi beregszászi és tiszaeszlári süvegvégeink ren8 5