NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)
Németh Péter A SZABOLCSI KUTATÁSOKRÓL S A KORAI KÖZPONTOK KUTATÁSÁNAK SZEMPONTJAIRÓL A Szabolcs-Szatmár megyei Szabolcs községben, a hajdani megye névadó falujában immár két éve folyó régészeti feltárás a "Honfoglalás- és kora Árpád-kori nemzetségfői és ispáni központok régészeti kutatása" cimii téma keretében az első jelentős kísérlet egy kora Árpád-kori város helyrajzának, valamint intézményeinek, lakóinak s azok mindennapi életének bemutatására. Az ásató munka megkezdése előtt a történeti forrásanyag, valamint a terepbejárások eredményeként nyilvánvalóvá vált, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat három hely kutatására kell csoportosítani. Elsőként a ma is álló, az ország talán legszebb földvárának kormeghatározását, és lehetőség szerint a földvárban álló épületek feltárását kell elvégezni. Majd sort kell keríteni a mindenkori ispán monostorának és a váralja település templomának felderítésére. Végül azokat a X-XI. századi temetőket kell megvallatnunk,a melyekről már eddig is tudtunk, vagy amelyek ujabb bejelentések alapján rögzíthetők. A háromszög alaprajzú földvár két oldalát az egykori tiszapartra építették, egy hajdani Tisza-kanyarra. Építésekor a közvetlen környékéről termelték ki a földet. A szárazföld felől emelt harmadik oldal anyagát az előtte húzódó nagy árokból nyerték. Ebben a kb. 22 m széles, s közepén 4 m mély árokban a Tisza vizét vezették, amelyről az árok fenekén talált vastag, kékesszürke iszapréteg tanúskodik. Nagyságára jellemző, hogy a minden bizonnyal itt, a Felső-Tisza vidékén gyermekeskedő Anonymust is megihlette a hajdani látvány: Munkájában ugyanis igy ir: Akkor Szabolcs, ez a fölötte bölcs férfiú, megtekintett egy helyet a Tisza mellett, s midőn látta, milyen is az, kiokoskodta, hogy erősségénél fogva várépitésre való. Tehát - társainak közös tanácsa szerint is - összegyűjtve ott a köznépet nagy árkot ásatott, és igen erős várat épített földből. Ezt most Szabolcs várának hívják." A földvár sáncainak magassága 15-20, helyenként 25-30 m. Három kapuja volt: az északi és a nyugati a Tiszára nézett, mig a déli előtt húzódott az e korban fontos tiszamenti országút. Immár két évszázada használják a földvár belsejét községi temetőnek, igy a földvárban, annak keleti oldalán a magaslaton állott ispáni palota; a katonai kiséret: az őrök házai; az itt dolgozó mesteremberek műhelyei, az állatok elhelyezésére szolgáló istállók, a szemesterményt tároló magtárak feltárása ma még megoldhatatlan nehézségekbe ütközik. Igy az 1969-70. évi ásatási munka legfontosabb feladatának a földvár kormeghatározását tekintettük. A sáncátvágás részletes metszetrajzáról nem lehet élőszóban képet adni, ezért csak az eredményekről számolok be. Átvágásunk helyén a legalsó, bolygatatlan réteg az eredeti tiszaparti löszfal. A bronzkorkorai vaskor időszakában a partoldalon település volt, amely fennállása alatt kb. 1 m vastagságú kulturréteget hagyott maga után. Erre a települési rétegre emelték az első sáncot. A sáncból előkerült legfiatalabb régészeti anyag egy, a sáncba belehordott - nem beletemetett - férfi sirjának leletei voltak: 2 db bronzcsat, vaskés, hevedercsat és nyilhegy, illetve ismeretlen rendeltetésű vastárgy töredékei. Pontosabban az egyik bronzcsat kora határozható meg: kizárólag korai honfoglaláskori leletegyüttesekből ismerjük. Az áttört lapu, bujtatóján rovátkolt bronzcsat hasonmásai az eperjeskei 6. sirból, Nagyőszről, a hencidai 22. sirból, a keceli 3. sirból, Puszta-Bodoláról, a pilini 2. sirból és Bodrogvécsről kerültek elő. Ez utóbbi két leletben a csatunk a 781-840 között uralkodó Jámbor Lajos érmével, illetve Ismail ibn Achmed (892-907) vagy n. Nasr ibn Achmed (913-944) dlrhemével van keltezve. A másik bronzcsat 87
