NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)

mánynak a folytonos itatása már maga is meghatározza a viz mentén, vagy viz közelében való vonulást, de azt is jelentette, hogy a nyári hegyi szállás csak legeltetésre alkalmas helyen volt fenntartható ott, ahol a völgy kitágul, vagy könnyű feljárás nyílik egy hegyi legelőre. A második szükséglet az iparcikkekkel való ellátás. Belsőázsiában telepesekkel kifejlesztett régi vá­rosok látták el ezt a feladatot. A kánok utvonala ezekhez igazodott és bennük udvarházat emeltek. így fejlesztette ki pl. Ögödej Ömil városát; ugyanő, Göjük, majd Möngge Karakorumot, Batu pedig a Sumer kent melletti Szarajt. Udvarházaik közelébe kézműves szolgáltatókat is telepitettek. így kerül­tek Bíirig herceg, majd Möngge kán szolgálatába a Radnabányáról elhurcolt német bányászok és fegyver­kovácsok. Egy-egy török foglalkozásnévből képzett helynév arra mutat, hogy Belsőázsiában sem volt ismeretlen a kézműves szolgáltató falvak rendszere, amely a X. században magyar, cseh és lengyel föl­dön elterjedt. A harmadik, főként uralkodói szükséglet a luxuscikkekkel való állandó ellátás volt. A luxuscikk nemcsu­pán az uralkodó és családtagjai kielégítését szolgálta, hanem eszköze volt az uralkodásnak is, amennyi­ben a kán ezzel jutalmazta híveit, és mint ajándék, nélkülözhetetlen kelléke volt a diplomáciai érintke­zésnek. Luxuscikkek beszerzésének fő forrása pedig a távolsági kereskedelem volt. Ezért ültek rá a ká­nok udvarhelyeikkel a fő utvonalakra, igy pl. Möngge a Kínába vezető útra; ezért szorította ki Batu öccsét, Berkét a mohamedánok járta Káspi-tó melletti, derbendi útvonalról, ezért ragadta kezébe Batu és fia a Volga és a Don fő révhelyeit, ezért telepitettek ide orosz révészeket és mohamedán kereske­dőket. Ezek szedtek vámot, bizonyára a volgai bolgárok módjára tizedvámot, minden szállított áru után, pl. minden tiz rabszolga után egyet. Minthogy a nomád uralkodó a "békés" népeket arannyal, ezüsttel, vagy iparcikkekkel adóztatta és alattvalói is kötelezve voltak bizonyos állat vagy prémadó beszolgáltatásra, ezért gyakorlatilag vásárlás nélkül elégítette ki szükségleteit. A nomádok vásárai, amelyekre különféle állatokat hajtottak fel, s olykor gabonát és kézműves termékeket hoztak be, nem is az uralkodó, hanem a nép szükségleteit szolgálták. Vásárok működtek a telepesekkel felduzzasztott városokban, amelyek többnyire udvarhelyekkel voltak kapcsolatosak pl. Karakorumban, Kajaligban, sőt Batu volgaparti mozgó táborát is mindig követte egy mozgó vásár. A fejedelmi udvarok mozgását és gazdasági rendszerét főként mongol példákon keresztül ismerhetjük meg, mert erre van bőséges forrásanyag. Nomád népeket említő korábbi források azonban elszórt uta­lásokat tartalmaznak arra, hogy a mozgó udvarok fent ismertetett rendszere általános volt a nomád és félnomád társadalmak körében, sőt minthogy a letelepült népek pl. korai germánok és szlávok fejedel­mei hasonló módon éltek, mint a nomád fejedelmek, nem lehetetlen, hogy rendszeres helyzetváltoztatá­saik mögött a téli és nyári udvarhelyek nomád tipusu váltására fog fény derülni. XXX Az alábbiakban arra mutatok rá, hogy a mozgó udvarok rendszere jellemezte a X. századi magyar tár­sadalom vezető rétegét is. A X. századi magyarság belső életére nem maradt fenn egykorú forrásadat. A kor európai irodalma úgy­szólván csak azt adta vissza, hogy milyen benyomást keltettek külföldön a kalandozó magyarok. Ennek a benyomásnak az alapján azonosította Regino a magyarokat a szkítákkal és ismertette életüket, a szkíták­-~ra vonatkozó Justinus kivonattal, de ugyanez a benyomás vezette Bölcs Leót arra, hogy taktikájában a türknek nevezett magyarok jellemzésére a VII. század eleji türkök ismertetését használja fel. Mind­amellett a fejedelemség viszonyairől bőven tudatnak mohamedán, bizánci és nyugati források. Mohame­dán források szerint a honfoglalás (806) előtt a magyaroknak két fejedelmük volt, a névleges uralkodó, kinek cime kende (k.n.d.h) és a ténylegesen uralkodó gyula (dz.l.h.) Georgios monachos folytatója egykorulag közli, hegy 895-ben a bizánciak két magyar fejedelemmel tárgyaltak, Árpad -dal ésKusan-nal. Hogy ezek közül melyik viselte a kende méltóságot, Anonymus 1200 körül irt G esta Hungar orumá-ban árulja el, aki Kurzan fejedelemről elmondja, hogy Kündü (C undu) fia volt. Amint Kurzan szabályos nyelvi fejlemény a Kusan névből, ugy kende és kündü magyar nyelv­járási változat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom