NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)

Ellentétes irányú a főemberek vándorlása, amennyiben ez a folyóval párhuzamosan zajlik egy alacsonyabban fekvő téli udvarhely és egy magasabban fekvő nyári szálláshely között, és a kettő között többnyire nagy távolság van. A főemberek szállásváltásáról a mongolkori utazók adnak szemléletes képet, akik egy ideig maguk is részt vettek a mongol kánok szabályozott vándorutján. Piano Carpini 1246-i útjáról a következőket irja: a Dnyeper nyugati "partja mentén Korenza nomadizál, a túloldalon levő rónaságon pedig Mocsi, aki rangosabb Korenzánál; a második folyó a Don, emellett egy bizonyos Karbon nevü vezér jár, akinek Batu nővére a felesége; a harmadik a Volga... partját Batu járja; negyedik folyónak Jajij (Urál) a neve, két ezredes járja, egyik az innenső, másik a túlsó parton. Télen valamenynyien leereszkednek a tengerhez, nyáron meg ugyanezt a folyót követve felhatolnak a hegyekig." A mozgó tábor téli és nyári végpontjánál egy-egy udvarhely függvényeként állandó település létesült. Rubruk szerint 1253-ban a Don mentén Batu fia Szartach nomadizált; utjának északi (nyári) végpontján, "a keleti oldalon egy falut létesített oroszokból, akik csónakjaikkal a követeket és kereskedőket átviszik... augusztus beköszöntekor kezdenek visszafelé ereszkedni, azért egy másik falu van lejjebb, ahol télen kelnek át a követek." Hasonlóan két állandó telep alakult ki a Volga balpartján. Batu, inga mozgásának északi végén orosz révészekből és mohamedánokból egy uj falut (nova villa) telepitett. Ez a település feltehetően azonos a Szaratov melletti Ükek faluval, amely az Aranyhorda kánjai idejében a nomadizálás felső végpontja volt és ahol 1923 előtt három mongol bálványkép került elő, az egyik ezüstből. Az ükek szó törökül kőtornyot jelent, ami az átkelőhely erődítéséről tanúskodik. Az alsó végpontnál, ahol a Volga ágakra szakad, Batu udvarhelyén palotát építtetett; ezt nevezték Szarajnak. Közelében, a Volga deltájában egy régi város, Szumerkent (a mai Asztrahán) terült el; alán és mohamedán lakóiból, s néhány hozzájuk telepitett németből következtetve iparosok és kereskedők lakták. Ezek az uralkodó szolgálatára voltak rendelve. (Ld. l.kép.) Hogy a fejedelmek vízparti vándorlása nem mongol sajátosság volt, arra a kazár és a bolgár fejedelmekre vonatkozó utalásból is következtethetünk. Jeduhah ha-Levi arabul irt müvében (1140) a kazár kagán és a nagyvezér megtérésének legendája kapcsán emliti, hogy a tenger mellett vándoroltak a Varsan hegyekig, a Kaukázus keleti végéig. Ibn Fadhlan emliti, hogy a volgai bolgároknál való tartózkodásakor (922) a fejedelem bevonult a Volgába folyó Dzausir folyóhoz és két hónapi ott tartózkodás után tovább akart vonulni a szuvar-bolgárokhoz. Ezek az alkalmilag emiitett vonulások valószínűleg a rendszeres vizmenti vonulások részei. A kazár városok lakói nyáron szintén kiköltöztek, de csak a városokat környező mezőkre, ahol szántottak és vetettek is. Lényegesen eltért ettől a belsőázsiai nomadizálás módja. Belsőázsiában a természeti viszonyok kényszere alatt az egész nép hosszabb vándorútra kelt. Egy-egy nemzetség rendszerint egy-egy folyó mentén nomadizált, a nyarat a folyó forrásvidéke táján, a hegyekben töltve, a telet pedig az alsó szakaszon, a síkságon. A mongolok titkos történetében nem egy helyen találunk erre utalást. A folyóknak szerepe volt a belsőázsiai kánok vándorlásainak utvonalában is. Igy pl. Möngge kán téli szállása, ahová Rubruk 1254-ben megérkezett, egy síkságon feküdt, azon a ponton, ahonnan 20 napi úttal Kinába lehetett jutni. Tavasszal megindultak észak felé és utbaejtették az Orchon folyó mellett fekvő Karakorumot, ahol a nagykán évente kétszer tartózkodott, őszi és tavaszi vándorutját megszakítva. A nyarat magasabban északon töltötte. Ami az állandó udvarhelyeket illeti, a nagykánfiai különböző elfoglalt területeken külön létesítettek udvarokat. A hercegi udvarokat rendszerint az első feleség örökölte, utána viszont a fiuk közül általában a legfiatalabbnak jutott az apai udvarhely. Mongólia sajátos földrajzi viszonyai miatt nem bontakozhatott ki a folyómenti vándorlás olyan klasszikus formában, mint Európában, mert a folyók teljes irányváltozása és helyenkénti elapadása más folyóhoz való áttérést tett szükségessé, és a hódítással szaporodott az udvarhelyek száma, a hegyi nyári szállások és a síksági téli szállások váltása azonban felismerhető és az udvarhelyek gazdasági feltételei itt is érvényesültek. Melyek voltak az udvarhely megválasztásának gazdasági feltételei? A fejedelemnek és nagyszámú kíséretének mindig szüksége volt jelentékeny állatállományra: hátas és fejős lovakra, a taligákat huzó ökrökre és a fő élelmiszert nyújtó juhnyájakra. Ennek a nagy állatállo73