NOVÁKI GYULA: A MAGYARORSZÁGI FÖLDVÁRKUTATÁS TÖRTENETE / Régészeti Füzetek II/12. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1963)

A Magyarországi földvárkutatás története

- 17 találjuk a szomszédos és tőlünk távolabb eső országokban is. Korukról nem beszél, csak annyit kockáztat meg, hogy általában barbár eredetüeknek tartja a többségüket. Hogy mit ért ez alatt, nem tudjuk, de az ő korában több, 109 nyire csak római és barbár emlékeket különböztettek meg így Rómernek ezt a munkáját inkább adatközlésnek tekinthetjük, semmint kiértékelésnek, értékesnek mondhatók a régi krónikák és térképek körül végzett kutatásai . Azt azonban különösnek mondhatjuk, hogy csak Orbán Balázs

t és Majláth Bélá

t - emliti, mint akik e kérdésekkel foglalkoztak

11

1, mett mint láttuk, sokan mások is tudtak már komoly eredményeket elérni. Ugyanebben a kötetben jelent meg

Májláth Bél

a tanulmánya a liptómegyei pogányvárakról, aki három évvel korábban tiz, most pedig már huszonhat védelmi műről tesz említést erről az egy területről. Sajnos azonban sem részletes leirást, vagy rajzot nem közöl. Lényegében mindenben megegyezik korábbi véleményével, a várakat általában bronzkoriaknak tartja, melyek 112 közül némelyek áldozati helyek 1876-al kapcsolatban Rómer

nek egy előadását kell még megeliteni, amelyet a németországi természetvizsgálók és orvosok ezévi gráci gyűlésén tartott a hosszanti sáncokról. Másodforrásból ügy értesülünk, hogy Róme

r szerint ezeknek védelmi jellegük nincs, inkább vízvédelmi müveknek 113 tartja, de ha erődítéseknek is vesszük, akkor sem rómaiaktól erednek A sánckutatás egyre inkább fejlődött. Ennek most már komoly előzményei voltak, a régészeti kutatást igyekeztek már központilag irányítani, volt már régészeti folyóirat is és nem utolsó sorban az 1876. évi kongreszszus is sokat lendített a munkán. Az adatok most már olyan nagy számban jelentkeztek, hogy ettől kezdve az egyes földvárak említését, ami eddig kutatástörténeti szempontból minden egyes esetben jelentős volt, nem fogjuk külön kiemelni, mindössze a jegyzetek között hivatkozunk rájuk és inkább már csak a jelentősebb eredményeket, kiértékeléseket vesszük sorra. 1877-ben Csetneki Jelenik Ele

k a tószegi sáncoknál megállapítja, hogy a két sánc nem egyidős, mert a lakótelep növekedésével a belsőt fel114 ' • töltötték és kijebb ástak egy uj árkot . Általában is foglalkozik a magyarhoni őstelepekkel s ugy látja, hogy ezekben a védelmi szempont egyre inkább előtérbe kerül, a későbbi vaskorban pedig annyira irányadó ez a szempont,