BALÁS VILMOS: AZ ALFÖLDI HOSSZANTI FÖLDSÁNCOK / Régészeti Füzetek II/9. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1961)

Az alföldi sáncok kérdésének megoldásával kapcsolatos adatok és szempontok

- 118 * történelme a magyarok beköltözéséig. 1882. 142. o.l pedig ellentmond az a tény. liogy a magasabb vonulatokon épp ugy áthaladnak a sáncvonalak, mint ahogy a mélyebb szakaszokon. Itt éppen az állandó vízjárások tették valószínűleg lassan tönkre a természetes esésvonalon haladó folyások útjában álló földmiiveket. Kivételnek tekinthetjük azokat a helyeket, ahol egyenesen medréül foglalta el valamelyik ér vagy patak a sáncok árkát, mint azt a Laskó. Tarna vagy Gyöngyös patak esetében figyelhetjük meg. Itt sem tűrte azonban huzamosabban a viz az irány- és eséskorlátozást, hanem rövid távon kitört a mesterséges mederből és folytatta uíját természetes esésvonalán. Szemléltetőbb lesz azonban, ha a sáncok keresztszelvényeiben vizsgáljuk meg azok szerkezetét. Ezek a keresztszelvények a felvétel időpontjának megfelelő állapotot mutatják, és valószínűleg sok helyen már ezek az adatok sem helytállóak a külső behatások következtében. Ezek a szelvényrajzok legjobb tudomásom szerint nem pontos, hanem csupán hozzávetőleges mérés utján készültek. A sáncok átmetszése abból a célból, hogy az árok eredeti profilja rögzíthető legyen, nem történt meg. 75 A bemutatott rajzok között Rómer ábrázolásai látszanak a legreálisabbaknak. bár sajnálatos, hogy az egyes felvett szelvények pontosabb helyét nem irta le. így a gödöllőinek nevezett, lényegében Mogyoród-Vácszentlászló közötti szakaszon ma már nem sikerült megnyugtató módon megállapítanom a kétoldali árkot. Egy 76 tüzetesebb vizsgálat esetleg ezt is igazolni fogja. Téglás rajzain viszont az elképzelése szerinti eredeti állapotokat igyekszik hangsúlyozni, mig Pontelly összehasonli77 tást ad az elképzelése szerinti eredeti, és a mérés időpontjának megfelelő tényleges állapot között. Ezen rajzok átvizsgálása után az alföldi hosszanti sáncok szemrevételezéssel megállapítható külső szerkezetében, a rendelkezésünkre álló adatok szerint, nagyobb eltérés csak az egyes bánáti szakaszoknál található. Feltűnők ezek között a háromszoros, sőt négyszeres árkolások. melyek szemmelláthatóan egy főtöltés körül alakultak ki. Sajnos a hiányos adatok miatt nem állapitható meg. hogy ezeknek a többszörös árkolásu sáncszakaszoknak mekkora a hosszúsági kiterjedése. Alapszélességüket megadta ugyan Téglás. /Téglás G.: Az alföldi sáncok maros-dunaközi csoportjának helyrajza és technikai szerkezete. Ért. a tört. tud. köréből. XX.k. 19o5./ mint amelyek 4o-5o méter között váltakoznak, ami azonban még fontosabb lenne, nem tárgyalja részletesen, miként illeszkednek ezek a szakaszok a tájba, és milyen következtetéseket lehet levonni a helyszínen megfigyelhető térfelszini adatokból telepítésük indokolhatásával kapcsolatban. Téglás idézett munkájában a bánáti «b» vonalat jelöli ilyennek, közelebbi részleteiben többek között az Alibunár-Kovin közötti szakaszon a Gáj felé ágazó útnál. Ha ezen a terepszakaszon a Duna árterülete és a delibláti homok között feltételezhetünk egy átjárási lehetőséget, mégpedig nagyobb tömeg számára, ugy ma-