BALÁS VILMOS: AZ ALFÖLDI HOSSZANTI FÖLDSÁNCOK / Régészeti Füzetek II/9. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1961)
Az alföldi sáncokra vonatkozó irodalom áttekintése
egyéni kombinációival terheltek voltak már részleteikben is, és igy az azok össze— rajzolása utáni képből i-s csak helytelen következtetésre lehetett jutni. 5Vannak ezek között egyszerű római utak .... töltések, terraszozott vonalak, melyek mind különböző alakúak, különböző célra s különböző korban készültek, habár a nép egyaránt Ördögárkoknak nevezi azokat.» Ezekután megállapítja Wosinszky. hogy Tolna vármegye területén egy egyenes vonalban huzodó töltést ismer, mégpedig az őcsényi római castellumtól a szekszárdi Jaj domb felé vezető egyszerű római utat. A Tolna megye területén feltüntetett összefüggőnek rajzolt védelmi vonal az említett módszer eredménye, melynek részletei léteznek, de azokat összekötni nem lehet. Eddig Wosinszky. Ha az eljárás szempontjából a nagy tömegben összehordott anyagnak kritika nélkül való felhasználásával szemben indokolt is az aggály, azt sem szabad elfelejteni, hogy Rómer Flóris az 1864-től gyűjtött adatokat 1876-ban közölte a nyilváno sággal, a bírálat pedig húsz évvel később hangzott el. Két évtized abban az időben már nagy időt jelentett a kulturális haladás minden terén. A század végén már nem csak taposott ut, de több tapasztalaton alapuló módszer és főleg több adat is állott a régészeti kutatók rendelkezésére, mint az elvesztett szabadságharc után, az elnyomás éveiben. Az adatszolgáltatók lelkes képzelődései ma sem ismeretlenek a régészek előtt, de akinek a kutatáshoz szükséges legelemibb felvilágosító, szervező munkát is el kellett végeznie, és akinek tapasztalatok hiányában e téren is ki kellett még alakítania a saját módszeres gyakorlatát, annak a kutatónak nem állott rendelkezésre idő az adatok kellő ellenőrzésére, de talán még mód sem az ellenőriztetésre, Kikkel? Legfeljebb ugyancsak lelkes hazafiakkal. Ma, annyi idő eltelte után is csak azt Írhatjuk még le. hogy «Nehéz helyzetben vagyunk akkor amikor az erődítések, sáncok feltárásáról kell írnunk. A magyarországi sánckutatás oly kevés eredménnyel dicsekedhet, hogy abból még a sáncok formáit is bajos megállapítani. A módszer nem alakult ki.» /Régészeti kézikönyv. I. Gyakorlati régészet. 1954. 128.o./ Rómer teljesen egyedül állt ennél az uttőrő munkánál. Az 1877-ben kiadott térképén tényleg^ vannak olyan «Ördögárkok» feltüntetve, melyeknek létezése, legfőképpen összefüggésükben ma is erősen kétesek. Ilyen például az alföldi sáncok közül a Szihalom-Sajószentpéter közötti. Még a kétesnél is gyengébb bizonyító erővel rendelkezik az Isaszeg-Jászladány irányában a Tiszán is áthaladó vonal. A Baja- Szelevényi vonal az eddigi adatok alapján mint létezett kétes, ezzel szemben az úgynevezett Kisrómai sánc Jugoszláviában Apatintól Petrovőszelőig bizonyíthatóan majdnem teljes hosszában, hajdani megépítése pedig teljes hosszában valószínűnek tartható. Ezzel szemben a sánckutatások megindulásának idején sok minden világosabban állhatott a talajfelszint vizsgálók szeme előtt, mint a gőzeke mélyszántásai, vagy ma a traktorok munkája idején. Mindazonáltal Wosinszky észrevételeit a rendelkezésünkre álló adatok felülvizsgálatánál szem előtt kell