Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1984. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/38. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1985)
Közép- és újabb kor
kitűzött kutatóárokban, 80 cm átmérőjű amorf falcsonkok voltak. A jelenlegi és egyben középkori templom hajójának közepére a hajó teljes hosszában 1,6 m széles téglakriptát építettek, valószínűleg a múlt században. Nem nyitottuk fel. Ezzel teljesen elbontották az Árpád-kori templomok Ny-i falait. A középkori szentély kutatását is nehezítette a hajó közepére épített újkori kripta, illetőleg a szentély külső oldalára épített hasonló kripták. A téglabélyegek alapján ez utóbbiak is a múlt századból származhatnak. Ezeket sem bontottuk fel. A szentély kutatása során a belső részre kitűzött árkokban előkerültek a többszörösen átépített középkori falak. A legkorábbi szentély lezáródás kör alakú, illetve félkör alakú volt maga a szentély alaprajza is. A legkorábbi szentélyhez tartozó járószintre fekete homokos feltöltés került, amelyet keményre döngöltek. A második félköríves záródású Árpád-kori szentélyt a XII. sz. második felében átépítették, a korábbi falak megvastagításával, ez a toldás a szentély belső oldalán nem ért le a korábbi fal aljáig. Igy alakították ki a XII. sz-i diadalíveket is. A D-i oldalon Mátyás-kori bontási réteget találtunk, ez befedte a lebontott Árpád-kori szentélyt is. A XV. sz. végén épített szentélyt pedig a XVIII. sz-i teljes átépítés során bontották el, csak a legalsó kősorból maradt meg néhány. A templom D-i oldalán nyitott árkokban az Árpád-kori kerítőfalból semmit sem találtunk. Irásné Melis Katalin 169. Bükkszék — Pósváralja (Heves m.) (IX). Tóth Ferenc egykori szajlai tanár bejelentésére megkezdett leletmentésünk egy 10,83 m belhosszúságú, egyenes szentélyzáródású, keletelt templomot tárt fel szépen faragott szegletkövekkel. A felmenő falakból 50-60 cm áll. A fundamentum mélysége 83 cm; falvastagsága 85 cm. A szentély É-i oldalához 290x376 cm belméretű sekrestyét építettek, 70 cm falvastagsággal. A templom bejárata a D-i hajófalban volt, közelebb a DNy-i sarokhoz. A küszöbkő hossza 140 cm, szélessége 62 cm. A sekrestyébe egyetlen ajtó vezetett, a szentély É-i falában a küszöbkő hossza 82 cm. Az ásatás során csak egyetlen díszített követ találtunk, de a D-i oldalon számos festett vakolat darabot gyűjtöttünk. A templomot körülvevő temető többrétegű, a temetőárok a szentélytől 9 m-re, a Ny-i faltól 5 m-re létesült. Zömében Zsigmond-kori érmeket találtunk, de előfordult egy XVII. sz-i temetkezés is. Figyelmet érdemel, hogy valamennyi sarokban támfalakat tártunk fel, de csak a fundamentumban. Ez a sajátosság a XIII—XIV. sz. fordulója körüli évtizedekre keltezi a templomot. Szabó János Győző 94