Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1984. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/38. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1985)
Közép- és újabb kor
170. Csárdaszállás - 17. sz. lelőhely (Békés m.) (II). A Csárdaszállás Félhalom lelőhelynél említett gát elhordása nyomán a felszínen emberi csontmaradványok látszottak. A bolygatás eredetének tisztázására nyitott szelvényekben késő középkori (XVI—XVII. sz.) sírokat találtunk, mintegy 1 m mélységben. Igy megállapíthattuk, hogy a felszíni csontleletek másodlagos helyzetben lehettek, azokat a gát felhordott földjéből teríthették a mai felszínre, azaz a lelőhelyet további bolygatás pillanatnyilag nem fenyegeti. Leletmentésünkön egy bronzkori gödör is előkerült. A leletmentésen részt vettek: Árkus Péter, Goldman György, Nikolin Edit. G. Szénászky Júlia 171. Csopak (Veszprém m.) (XXXVIII). község belterületén lévő elbontott középkori templom mellett, amelynek ma már csak a tornya áll (M RT. 2. 17/1. számú lelőhely) közműárok ásásakor két falat találtak. A falak a toronytól ÉK-re, mintegy 10 m-re kerültek elő. Irányuk kb. É-D-i, nagyjából párhuzamosak egymással. A nyugatabbra lévő fal mintegy 80—100 cm széles, a másik 38 cm. A falak alapozási mélysége a munkaárokban (1,70 ill. 0,70 m) nem volt megállapítható. Rómer Flóris szerint a templom a toronytól Ny-ra állt, így a most előkerült falak nem lehettek a templom részei. A helybeliek szerint a veszprémi káptalan épületei álltak a helyen, melyekből utolsónak egy kovácsműhelyt bontottak le. Ezt a feltevést látszik erősíteni két — a helyszínen előkerült W K bélyeges — tégla. Rainer Pál Dunaújváros — Kálvária u. (Fejér m.) Lásd 68. sz. 172. Eger - Dózsa György tér 1. — Validé szultana fürdő (Heves m.) (IX). Több mint két évtized után a fürdő előcsarnoka fölött állott épület szanálását követően az 1984. évben ismét folytatódhatott a fürdő maradványainak feltárása. Az 1984. évi ásatás során feltártuk a fürdő 11x11 m alapterületű előcsarnokát, amelynek szépen faragott kváderkövekből épült fala csaknem 2,5 m magasságban maradt meg. Bejárata nem a tér felől volt, mint azt korábban feltételeztük, hanem a fürdő K-i homlokzata mentén húzódó utcából nyílott. Az előcsarnok padozatát eredetileg nagyméretű mészkőlapokkal burkolták, amelynek jelentős összefüggő maradványai kerültek elő. Az előcsarnok 95