Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1978. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/32. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1979)

Árpád-kor

159. Nagymaro s (Pest m. ) (XL,VI). A dunai vízlépcsőrend­szer építésével kapcsolatos leletmentési munkák keretében a község belterületén a 12-es müut áthelyezése miatt folytattunk előzetes régészeti kutatást. A Kossuth téren (a gótikus plébá­niatemplom közelében) tisztáztuk a település rétegviszonyait. Középkori objektum nem került elő. A 0,80 - 1,40 m mély­ségbe n húzódó középkori feltöltődés alatt késő császárkori bar­bár (kvád) lakógödröt tártunk fel. A legalsó rétegben, közvet­lenül a steril lösz fölött a dunántuli vonaldíszes kultura cse­repeit találtuk. - A Piac téren és a Nagymaros-Visegrád va­sútállomásnál nyitott kutatóárkok késő középkor. és újkori fel­töltésen kivül mást nem eredményeztek, a két utóbbi munkahely kivül esik a középkori településen. (OVIBER) Pálóczi Horváth András 160. Opusztaszer - Magony tany a (Csongrád m. ) (XXXII). A pusztaszeri Nemzeti Emlékpark tereprendező földmunkái so­rán a Magony-tanya melletti dombon edénytöredékek és csont­vázak kerültek elő. A helyszíni szemlén megállapítottuk, hogy a feldúlt sirok K-Ny tájolással sürü sorokban helyezkednek el. Az egyik sirból XV. századi bronzkereszt töredéke került elő. A szórványosan előkerült cseréptöredékek Szer mezőváros XI­XIII. századi házait jelezték. (TA) Vörös Gabriella 161. Pécs, Káptalan u . (Baranya m. ) (XXVI). Az utca D-i szakaszán közmü-alagut építésekor két Árpád-kori putriház, egy - a XV. sz. végén lebontott - kőépület, és egy XVI. sz. ­ban elbontott kőépület alapfalai kerültek elő, valamint feltártuk egy XVI. sz. elejéről származó kőből és téglából épült előme­dencés, vályús, felsőmedencés gravitációs kut részben épen maradt részeit. A leletmentés során az utca vonalában haladó hódoltság­kori vízvezeték több szakasza került elő, s ehhez a vezetékhez kapcsolódóan egy középkori épületekből származó faragott kö­vekből készített kis viznyomás-kiegyenlitő medence (Káptalan u. 3.). A Káptalan u. 2. ház előtt a közmű árka egy mészégető medencét vágott át. (TA) 97

Next

/
Oldalképek
Tartalom