Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1978. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/32. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1979)
Árpád-kor
A leletmentésen részt vett: Krasznai Péter és Lukácsy Gábor. Kárpáti Gábor 162./l. Pécsvárad, apátsá g (Baranya m. ) Az évek óta tartó feltárási és műemléki helyreállítás folytatásaként ez évben a munka alatt álló főépületben végeztük a feltárást. A románkori templom előterét képező helyiségekben egy nagy kövekből kialakitott csatorna, falmaradványok, s egy szemétgödör került elő, Árpád-kori edények töredékeivel, amelyek több darab restaurálását, kiegészítését is lehetővé teszik. A főépület e része előtti terület rendezésekor - itt már a korábbi években folyt feltárás - egy elfalazott ajtó maradványa került elő. Ennek kávái a mögötte lévő helyiségben is mutatkoztak. A középkori kapualjban a kövezetben mutatkozó három gödröt tártuk fel, ahol a kövezett ut aljazatát figyelhettük meg. A belső, D-i kapunyilás és az attól Ny-ra lévő, legalsó szintet képező pince bejárata közti területen inkább csak tereprendezési és felmérési munkák folytak. Ennek során az itt korábban nyitott nagy szelvénynek alján, az ott feltárt gótikus kapu szárkövének közelében egy cimerrel dis'zitett gótikus könyöklő darabja került elő. E területrész Ny-i határát a várfal képezi, amely mellé az uj tervek szerint egy lépcsőt épitenek. Ennek munkálatai során egy korábbi lépcső maradványai mutatkoztak a megbontott várfal metszetében, amelyet felmértünk. A pincében egy kis lépcsőt tártunk fel. Az ahhoz tartozó szint további kutatása a következő évben folytatódik. Munkatársak voltak: Kárpáti János, Matafán Tibor és rövidebb ideig Benedek József. (OMF) Kozák Károly 162./2. Pécs várad, Dombayt ó (Baranya m. ) (XXVI). A tó fölötti völgyben Pakuta Tamás telkén pinceásáskor Árpád-kori cserepeket tartalmazó kemence-alapot vágtak keres ztül. (TA) Lukácsy Gábor Pusztaberén y (Somogy m. ) Lásd 117. sz. 98