Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1978. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/32. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1979)
Árpád-kor
156. Nyirmihálydi, református templo m (Szabolcs-Szatmár m. ) A téglából épült templom félkörív alaprajzú szentélyét egykor három támpillér, hajójának K-i és Ny-i sarkait két-két támpillér erősítette meg. A szentélyen három, téglából kialakított, kifelé-befelé tölcséres, félköríves záródású keskeny ablak van. A szentélyhez (a román korban) téglányi alakú hajó csatlakozott, melyet diadalív választott el a szentélytől. A szentély É-i oldalához később dongaboltozattal fedett sekrestyét építettek. A hajó D-i falán három, enyhén csúcsíves záródású, kifelé-befelé tölcséres ablak törte át. A hajó homlokzatait farkasfogas koronázópárkány disziti. A XVII. század közepén készült reneszánsz belső kifestés még a hajó középkori ablakait kereretezi. A XVIII. század végén a hajót nyugat felé közel 5 m-rel megtoldják. Ekkor szüntetik meg a középkori ablaknyilásokat a hajó D-i falán. Ezzel egyidejűleg a D-i falon három, az É-i falon egy nagyméretű barokk ablakot nyitnak. (OMF) Juan A. Cabello - Lukács Zsuzsa 157. Mohács - Jenyei dül ő (Baranya m. ) (XXVI). A szántás közben előkerült leletekről szóló bejelentés nyomán végzett terepbejárás és szondázás során megállapitottuk, hogy a területen néhány korai Árpád-kori kunyhó omladékait dúlták fel. Két kunyhó foltja még kivehető volt, mindegyikük kb. 4 x 4 m kiterjedésű lehetett. Az összegyűjtött cserépanyagban hullámvonalas és párhuzamosan körbefutó bekarcolásokkal díszített edények töredékei voltak. (TA) Ecsedy István - Lukácsy Gábor 158. Nagydobsza - Nyugati árkosi dül ő (Baranya m. ) (XXVI). A falutól északra, a 1122 kataszteri tábla területén talajminta vétele közben későbronzkori bronzeszközök kerültek elő. A leletmentés során megállapítottuk, hogy a területen bronzkori telepnyom nincs, a feltárt gödörben csak bronztárgyak voltak, a kis bronzkincset tehát nem edényben rejtettékel. A leletmentéssel egyidőben végzett terepbejárás igen kevés, nagy területen szétszórt koraneolitikus cserepet eredményezett. (TA) Ecsedy István 96