Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1978. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/32. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1979)
Népvándorláskor
Az ásatáson részt vett: Kerti Károly és Bálint Györgyné restaurátor. A település anyagának botanikai vizsgálatát folyamatosan Skoflek István végzi. B. Szatmári Sarolta Tekeny e - öcs (Zala m.) Lásd 49. sz. 124. Zalakomár - Lesvári dűl d (Zala m. ) (XX). Folytattuk az 1977-ben leletmentö ásatásként indult avarkori csontvázas temető és szórthamvasztásos, illetve urnasiros szláv temető feltárását (145-241. sirok). A temető feltárt területének D-i szélén - a tavalyi évhez hasonlóan - néhány K-Ny tájolású korai avar korból származó sirt találtunk. Ezek a korai avar temető szélső sirjai. A sirok jellemzője a vékony ólomcsövecskékből készült fejdisz. A csontvázas temető sirjainak nagy része a kései avar korra keltezhető. Megtaláltuk a temetőt körülvevő árok ujabb. K-i oldalát körülhatároló szakaszát is, mely mintegy 9x9 lines négyszögletes árokban végződik. A temetőárok korát meghatározza az a tény, hogy alatta korai avar sir, betöltésében pedig szőrthamvas és urnasírok voltak. Az É-D tájolású késő avarkori sirok közül kiemelkedő jelentőségűek azok, melyekben frank, illetve nagymorvakori leleteket találtunk. A női ékszerek jellemzői a többszörös S-végü, spirálcsüngős, láncocskán csöngőjü és félholdas függök, a többtagú, arany és ezüstfóliás rudgyöngyök, amphoragyöngyök, sárga ráfolyatásos fekete gyöngyök és ólomgyöngyök, az ólomból készült nyakláncba fűzött csüngők. A férfisirokban szakállas nyílhegyek, szablyák, langsaxok, szakállas balták voltak - és öntött bronz övvé retek. A gyermek és női sírokban gyakori a vascsörgö. A leggazdagabb (225. sir) sírban vékony S-alaku lemezkékböl összeforrasztott arany fljlhevalópár, aranyozott ezüst és ezüsthuzalból sodrott karikáju, kétoldalas szőlőfürtös csüngőjü függőpár, S-végü bronz karikapár és két nyitott végű, ezüst huzalkarika díszítette a fejet. A nyak körül finom ezüst huzalokból font, ezüstlemezből trébelt kigyófejes zárral ellátott nyakperec és aranyfóliás, többtagú rudgyöngyökböl álló nyaklánc volt, amibe három ezüst, illetve bronzlemezből készített, téglalap alakú csüngő volt fűzve. Az egyik ujjon üvegpasztával díszített ezüstgyürü volt. A sirban 75