Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1978. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/32. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1979)
Árpád-kor
mi nyoma nem volt kimutatható, igy egyetlen állatcsontot sem találtunk. Egy vaskéstöredék és az emiitett kerámiatöredékek képezik a szegényes leletanyagot - utóbbiak egyazon fazék darabjai. A kohászati leletanyag jellegében eltér az ugyanezen patak felsőbb folyása mellett, lelőhelyünktől egy-két kilométerre Nováki Gyula által az 1960-as években feltárt kőszegfalvi Árpádkori kohómaradványoktól. (TA) Gömöri János Újudva r - Zsidóföldek (Zala m. ) Lásd 89. sz. 169. Vácszentlászló - Templomheg y (Pest m. ) (XLIX). A falutól ENy-ra, 5 km-re van a Templomhegy, ahol topográfiai terepbejárás során Árpád-kori templom nyomait találtuk meg. A helyi Tsz fásitást tervez itt, ez tette szükségessé a leletmentő ásatást. Ennek során EK-DNy-i tájolású, egyhajós (h. : 20 m, sz. : 8 m), egyenes szentélyzáródású, kereszthajós (h. : 15 m, sz.: 5 m), az alaprajz és a leletanyag alapján a XIII-XIV. században fennállt templom kiszedett falainak árkait, a templom körüli temető 8 melléklet nélküli sirját és 15 gödröt tártunk fel. Az ásatáson kerámiatöredékek mellett jellegtelen bronzkori és szarmata edénytöredékek is előkerültek. A templomhoz tartozó település az épülettől K-re, a domb alján folyó időszakos kis patak partján 1 km hosszan húzódik, itt a terepbejáráson XIII-XIV. századi edénytöredékeket gyüjtöttünk. A települést, minden valószínűség szerint, a már a XV. században pusztaként emiitett "Ligetegyházá"-val azonosíthatjuk. (TA) Az ásatáson részt vettek: Gyuricza Anna, Laszlovszky József, Medgyesi Pál, Nádor Géza és Tatai József egyetemi hallgatók. Miklós Zsuzsa - Kvassay Judit Veresegyház - Álomheg y (Pest m. ) Lásd 56. sz. 170. Veszprém - Kálvária dom b (Szent Miklós templom) (Veszprém m. ) (XLV). összefüggésben az ujabb régészeti és történeti forrásokkal, a Rhé Gyula vezette 1930-as feltárással, 101