Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1972. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/26. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1973)

Magyar közép- és újabbkor

amelyek közül az előbbi két helyiségből, a másik három helyiségből állt. Utóbbiról megállapíthattuk, hogy a ház leégett és igy az előkerült leletanyag mennyisége és változatossága jelentősebb a korábbiaknál. Kisebb szel­vénnyel e ház udvarszintjét is feltártuk. Az apróköves szinten nagymennyiségű kerámiaanyag feküdt. A szoba sar­kában álló kályha maradványainál első izben sikerült több ép kályhaszemet is kibontani. A korábban feltárt házaktól DK-re egy távolabb fekvő /21. sz./ ház ásatását befejeztük. Ez négy helyiségből állott, közülük kettőben tűzhely volt. Az 1.pince közelében fekvő épületek hely­zetét és belső beosztását is tisztáztuk. A templom köze­lében fekvő épület helyét keresve megállapítottuk, hogy eddig felszíni maradványait meghatározni nem lehetett, csupán leletanyag utal rá. A korábbi évekhez hasonlóan, a leletanyag XV-XVI.sz.-i. /"B"/ Parádi Nándor-Holl Imre Szabolcs. Ref. templo m /Szabolcs-Szatmár m., nyí­regyházi j./. L. 151.sz. 190. Szekszárd-Megyeház a /Tolna m./ /XXXIII/. Az 1560-ban megtalált és 1968-72-ben folyamatosan feltárt és helyreállított bencés apátság maradványainak kutatása és a felszínen bemutatott falmaradvényok konzerváLása be­fejeződött . Idén a centrális alaprajzú templom D-i oldala mellett az előcsarnok és a koloetorépületek egy részének maradványai kerültek elő, melyeknek nagyobb része a XVI­XVII. sz.-i építkezésekhez sorolható. Ezekhez tartozott 4 egy kályha alsó részének maradványa, tüzelőlapja is. A helyreállitás-tervező: H.Nándori Klára építész­mérnök. /OME/ Kozák Károly 110

Next

/
Oldalképek
Tartalom