Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1968. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/22. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1969)

Őskor

- 10 ­4 Fülöpszállás. Kiskunsági MTS z /Bács-Kiskun m., dunave­csei j./ /XIV./. Dr.Uatus Gyula szabadszállási muzeumbarát egy szegecselt markolatú ép bronzkardot ajándékozott muzeumunknak.A lelet Soltszentimre irányában a kelebiai vasút és a makadám ut között,a volt Biczó tanya területén, szántás közben került elő. A helyszínen jelentéktelen számú bronzkori cserép és bizonyta­lan korú állatcsont volt csupán. /Ta/ Horváth Attila 8. Gels j /Borsod-A-Z.m,, mezőcsáti j./ /XVII./. A Kaná­lisdülőben négy éven át tartó ásatásokat az idén befejeztük és összesen 280 sirt tártunk fel. Két nép temetője volt itt, IpO sir a középsőbronzkori, füzesabonyi kultura népének emléke, mig 130,a kéaőbronzkori pllinyi kultura korából maradt ránk. A középsőbronzkori népcsoport halottait zsugorított, ol­dalt fekvő helyzetben temette el. A sirgödrökbe edényeket he­lyeztek, s néhányszor a halott mellé tették annak bronz éksze­reit is. A késóoronzkori temetkezések urnasirok voltak. Az urná­kat általában peremmel lefelé forditott tál fedte,mellettük ki­sebb edények feküdtek. A hamvakat többnyire az urnák tartalmaz­ták, néhány esetben azonban csak melléjük voltak szórva. /Ta/ Kemenczei Tibor G.yő r /Győi>Sopron m.//XI./. A Pápai uti téglagyár agyag­bányájának D-i végében az egykori pápai vámház felé,kotrógéppel későbronzkori - koravaskori leleteket bolygattak meg. Két na­gyobb agyagedényt tártunk fel, de sem településre, sem sirra u­taló nyomot nem találtunk. A leletek talajvízszint alatti mély­ségben voltak. /Ta/ Uzsokl András Gyür e /Szabolcs-Szatmár m.. vásárosnaményi j./ /XXIV./. A község É-i határán, az Aranyosapáti felé vezető müut jobb ol­dalán, az utolsó ház udvara és a temető közötti dombon - Szügyi László portája - szántás közben,évek óta találnak csontvázakat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom