H. Kolba Judit szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításának vezetője 2 - Az államalapítástól a török kiűzéséig - A XI_XVII. század története (Budapest, 2005)

1. TEREM - Az Árpád-házi királyok kora (XI-XIII. század) (Kovalovszki Júlia)

5. Aranyozott ezüst bizánci szenteltvíztartó, Beszterce, XII. század törvényei templomok építését írták elő. A király és a leggazdagabb előkelők monostoralapításokkal segítették az egyház megerősödését. A legkorábbi időkben bencés monostorok alakultak (Pannonhalma: 996, Pécsvárad: 1015 előtt, Zalavár: 1019, Tihany: 1055, Szekszárd: 1061, Garamszentbenedek: 1075, Somogyvár: 1091). A XII. században - alig néhány évvel a rend külföldi megalakulása után - nálunk is megjelentek a premontreiek (Várad: 1130, Kisbény: 1217 előtt, Tűrje: 1230 előtt, Ócsa: 1241 előtt, Zsámbék: 1255-1257), a ciszterciek (Cikádor:1142, Zirc: 1182, Pilis, Szentgotthárd: 1184, Pásztó: 1190, Kerc: 1202) és az egyházi lovagrendek (johanniták: Esztergom: 1147, Székesfehérvár: 1158 előtt). A XIII. században gyorsan tért hódítottak a koldulórendek (domonkosok: Székesfehérvár: 1221, Veszprém, női közösség: 1240, ferencesek: Esztergom: 1233, Eger, Pozsony, Győr, Székesfehérvár, Óbuda: 1230-as évek). Számos kolostor épült a magyar alapítású remeterend, a pálosok számára is (Szent Kereszt: 1250, Pilis, Balatonfelvidék, Baranya: XIII. század második fele). Csak szerényen szemléltethetik az egyházi felszerelések egykori gazdagságát a kiállított körmeneti keresztek, mellkeresztek, gyertyatartók, szenteltvíztartók (5-6. kép). Egy XII. századi kalocsai érsek sírjából származik a kehely, paténa, pásztorbot, a gyűrű és a palliumtűk (másolatok), főpapi sírból pedig a csontból faragott pásztorbotfej (Feldebrő, XII. század). A legkorábbi írott emlékek Szent István korából maradtak fenn. Az írásbeliség elterjedése szélesebb körben azonban csak 1200 tájától számítható. Az oklevelek (a tihanyi apátság alapítólevele: 1055, a pannonhalmi apátság vagyonának összeírása: 1093, a dömösi prépostság alapítólevele: 1138/1329), törvények (Szent István törvényeinek XII. századi másolata, az Admonti Kódex), az irodalmi és történeti munkák (P. Mester [Anonymus] Gestája a magyarok cselekedeteiről, XIII. század, Szent István legendája, XII. század) legnagyobbrészt latin nyelvűek, de megőriztek többkevesebb magyar szót, személy- és helynevet, sőt akadnak már magyar nyelvű szövegek is (Halotti Beszéd, Pray Kódex XII. század). Ezek nyelvünk legbecsesebb emlékei. Az írás és a latin nyelv ismerői kivétel nélkül papok voltak, közülük sokan külföldi egyetemeken tanultak. A bemutatott iratmásolatok korai írott forrásaink legnevezetesebb példái. Közöttük látható a magyar társadalom történetének egyik alapokmánya, a II. András király által 1222-ben kiadott ún. Aranybulla másolata is, amely az előkelők szabadságjogait biztosítja a királlyal szemben.