Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

3-4. TEREM - A bronzkor (Kr. e. 2800-Kr. e. 800) (Szatmári Ildikó)

polnahalom legfelső öt rétege (V-I. szintek, koszideri időszak) jól példázza ezt a folyamatot: újból megváltozik a telep szerkezete, a házak egyhelyiségesek, néha fedett előtérrel. A kerámiaművesség a környező kultúrák motívumaival gazdagodik. A jászdózsai telepen feltárt lakóházak mérete, beosztása a különböző időszakokban változott, de építéstechnikájuk végig azonos maradt. A téglalap alaprajzú épületek fala cölöp- ágszerkezetes paticsfal volt, amit kívül-belül tapasztottak, néha meszeltek. Tetejük - valószínűleg szalmával, náddal fedett - nyeregtető volt, aminek a terhét a szelementartó vastagabb oszlopok és paticsfalak viselték. Padlójuk erősen ledöngölt agyagpadló volt, ezeket időnként lesározták, megújították (33. kép). A kiállításon a telep eltérő időszakából feltárt házak rekonstrukcióival érzékeltetjük az elmondottakat. A jászdózsai telepről több száz ezres különféle lelet került elő: legnagyobb számban agyagedények és töredékeik, kő és csonteszközök, továbbá állatcsontok, a mindennapi élet jellegzetes tárgyai. Egy tőrt és egy összeégett bronzrögöt leszámítva bronztárgyakat nem találtak. Pedig a feltárt öntőforma-töredékek jelzik, hogy ha nem is általános gyakorlatként, de volt fémfeldolgozás a telepen. A teli telepekkel kapcsolatban jogosan felmerülő kérdés, vajon mennyien lakhattak egy időben a telepeken, tudván azt, hogy az épületek nagyon sűrűn, sokszor csak 1 méter távolságra helyezkedtek el egymástól. A különböző teli ásatások alapján végzett számítások szerint a telepek központi „vár" részén átlagosan 15-20 ház állhatott, ami alapján a lakók számát körülbelül 150-200 főre becsüljük. Figyelembe véve a külső telepen élőket is, ez a szám akár 500 főre is emelkedhetett telepenként. 3. A HÉTKÖZNAPOK LELETEI A 3-4 ezer évvel ezelőtt a bronzkorban élt emberek - bár lényegesen egyszerűbb körülmények között - éppúgy élték mindennapjaikat, mint a maiak. Hogyan teltek napjaik, hol laktak, hogyan és mit dolgoztak, ettek, ittak és 51 főleg miben hittek? Olyan kérdések ezek, melyekre a pontos választ talán soha nem adhatjuk meg. Mégis, a korszerű ásatási módszerek segítségével, más tudományágak (környezeti régészet, archeobotanika, archeozoológia stb.) bevonásával egyre szaporodnak azok az ismeretek, melyek közelebb vihetnek bennünket az egykori hétköznapok feltárásához. A telepásatások során szinte minden olyan régészeti emlék felszínre kerül, mely az előbbiekre utalhat. Különösen alkalmasak erre a többrétegű teli telepek tűzvész pusztította házaiban eredeti helyükön megmaradt tárgyak. A mindennapi életben főzésre, tárolásra, étkezésre szolgáló, kézzel formált agyagedények az ásatások leggyakoribb leletei. Mivel formájuk és díszítésük különböző népcsoportok és másmás időszakok eltérő fazekasságát tükrözi, ezek a legalkalmasabbak a korszakon belüli részletes időrend kidolgozására. A hétköznapok egyszerű, fedővel ellátott fazekai, tálai, korsói mellett mindig megtaláljuk a gazdag, olykor bonyolult díszítőmotívumokkal ellátott edényeket is. A szobák falán - valószínűleg fapolcokon - elhelyezett, csak ritkán használt díszkerámiák a kor agyagművességének legszebb darabjai. Szintén az étkezés, sütés-főzés kellékei az agyagkanalak, különböző formájú szűrők, sütőlapok, halsütőtálak. A bronzkori házak legfontosabb és legáltalánosabb berendezési tárgyai a tűzhelyek. Számos változatát ismerjük az ásatásokból, az egyszerű tapasztott tűzhelyektől a díszes, peremes katlantűzhelyeken át a kemencékig. A Kr. e. 2. évezred középső harmadában elterjedt, edénnyel vagy ráccsal kombinált hordozható tűzhelykatlanok új találmánynak számítottak a bronzkorban. Gazdaságos hőtárolása, praktikussága miatt a háztartások igen kedvelt darabjai voltak hosszú ideig. A mindennapi életben oly fontos szerepet játszó tűz megőrzését szolgálták a tűzhelyek környékéről feltárt parázsborítók, illetve az ételek melegen tartását elősegítő, sokszor erősen átégett agyag „tűzi kutyák" (34. kép). A bronzkori ember étkezési szokásaira, ét-