Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)
3-4. TEREM - A bronzkor (Kr. e. 2800-Kr. e. 800) (Szatmári Ildikó)
Az egy-egy bronzmúves eszközkészleteként ránk maradt öntőtégelyek, fújtatok, öntőkanalak és öntőformák ma is elismerést váltanak ki a szemlélőből (32. kép). Az előbbiek a fém nyersanyag olvasztására, az utóbbiak a fémtárgyak öntésére szolgáltak. A fémművesekről, az öntőműhelyekről és a munkafolyamatokról sajnos csak keveset tudunk. Szinte biztosra vehető azonban, hogy azok a mesteremberek, akik a bronztárgyak készítésének fortélyait ismerték, a közösség megbecsült tagjai voltak, hiszen egy olyan speciális szaktudást igénylő iparágat képviseltek, amely már alkalmas volt az önellátáson kívül a kereskedelmi értékkel bíró cseretöbblet előállítására is. A bronzkori fémművesek zöme egy-egy központi telep műhelyében folytatta tevékenységét, néhányan vándorló iparosként működtek. A bronzöntő műhelyekről alig néhány közvetlen adat áll rendelkezésünkre. Valószínű, hogy a fémöntéssel foglalkozó legkorábbi bronzkori műhelyek már a Kr. e. 3. évezred második felében működtek. Erre bizonyítékul szolgál a korabeli telepekről szórványosan előkerülő egy-egy öntőminta-töredék, öntőtégely, illetve fémlelet, valamint azok a fémművesek eszközeit tartalmazó leletek, melyeket két kisebb körzetben tártak fel a Dunántúlon, a bronzkor legelején élt népesség (Zók-VucedoT kultúra) Zók-várhegyi telepéről. A Hidegségről származó kétrészes öntőmintához hasonlókból készülhettek a fegyverként és eszközként is szolgáló korai nyéllyukas halták. A Kr. e. 2. évezred középső hannadától kezdve a fémöntéssel kapcsolatos tárgyak megszaporodtak. Erre az időszakra keltezhető (Kr. e. 17-16. század) a magyarországi bronzkor első hitelesen feltárt bronzöntőműhelyrészlete, mely a Dunántúlon élt népesség (vatyai kultúra) egyik magaslati telepén (Lovasberény-Mihályvár) került elő. A bronzöntés munkafolyamatára, az eszközök használatának módjára közvetlen adataink nincsenek, ezekre - figyelembe véve az egykori egyiptomi ábrázolásokat - csak következtetni tudunk. Egy bronztárgy öntésének előfeltétele a tárgy öntőformájának elkészítése volt. A tárgy negatív formáját adó öntőmintákat eleinte agyagból, később valamilyen kőből, általában homokkőből faragták ki. Az egyszerűbb, zárt felületű tárgyakat: pl. vésőket, sarlókat kétrészes öntőmintákban, a bonyolultabb, nyitott részekkel bíró tárgyakat, mint a nyéllyukas vagy tokos balták, csak három- vagy többrészes öntőmintákban lehetett előállítani. A Kr. e. 2. évezred első feléhez köthető a Tószegről származó baltaöntőminta töredéke, valamint a füzesabonyi teli telepen feltárt kúpos fejű tűk öntőmintája. Ezeknél későbbi (Kr. e. 14. század, halomsíros kultúra) a legnagyobb számú öntőminta-együttes, amely a Duna-Tisza közén (Soltvadkert) került felszínre. A bronzöntés következő munkafolyamatában a nyers bronzot agyagtégelyekben az olvasztókemencében (vagy egy egyszerűbb tűzhelyen) megolvasztották. A kemencékről nincsenek információink, de biztos, hogy a kellő hőfok megtartásához fújtatókat alkalmaztak. Ezekből ma már csak a tölcsérszerű agyagcső látható, a fújtató többi része szerves anyagból (bőrből) készülhetett. A fémeszközök készítésének legfontosabb, egyben legkockázatosabb szakasza a megolvadt fém formába öntése volt, mely egy hosszú nyelű agyagkanál segítségével történt. Az öntőformák részeit fémcsapokkal szorosan összeerősítették, és - lehetőleg a tűzhely közelében - valószínűleg részben agyagba is ágyazták. így érték el a kellő stabilitást. A folyékony fémet az öntőnyíláson keresztül öntötték az előkészített öntőfonnába, amelyből, ha kihűlt, kiemelhették a kész tárgyat. Ahhoz, hogy egy eszköz, fegyver vagy ékszer végleges formáját elnyerje, csiszolással, véséssel el kellett távolítani az öntés során keletkezett öntőcsapot, illetve öntővarratokat. Az éllel ellátott eszközöket, fegyvereket tovább kalapálták, edzették. A díszített darabokat poncolással, véséssel alakították. Az öntés során vagy a későbbiekben megsérült bronztárgyakat újraolvasztották, és az így nyert bronz nyersanyagot újra felhasználták. A bronz megmunkálásának másik formája, amikor a tárgyakat bronzlemezből kalapálással készítették. A bronzkor első felében gyakori