Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

1. TEREM - Az őskőkor és az átmeneti kőkor (Kr. e. 400 000-Kr. e. 6000) (T. Dobosi Viola)

14. Késő őskőkori eszközök a Duna-kanyarból (Esztergom) a Kárpát-medencén kívüli területekről (Prút völgye) hozott nyersanyagból, Kr. e. 17 000 már rekonstruálhatók a klasszikus értelemben vett őstörténelem eseményei. A jégkorszak vége, a kései őskőkor 30 ezer esztendeje a vadásztársadalmak virágkora volt. Kelet- és Közép-Európa tágas térségeiről egymástól térben és időben jól elkülönülő, számos népcsoport hagyatékát ismerjük. Ezek az egyedi, sajátos kultúrák az azonos életmód megszabta egységes, nagy alapműveltségből bontakoztak ki. A vadászok, a só, prémek, nyersanyagok vagy ékszernek való csigahéjak cseréjére induló vállalkozók, törzsterületükről portyázva felfedezték a Kárpátok gerincét megtörő jégmentes hágókat, folyóvölgyeket. A jégkorszak utolsó harmincezer esztendejében a Kárpátmedencét, ezt a szigetszerűen zárt földrajzi egységet a magas hegyek íve megvédte a legszélsőségesebb időjárástól. Ember-állat könnyen bejuthatott a medence védett, szelídebb belsejébe, amelynek vadvilága változatos volt. Bár a jégkor végén az állatvilág a korábbiakhoz képest fajokban szegényedett, ám létszámban gyarapodott. A hideg, füves pusztákon, folyóvölgyekben vádló- és réncsordák legeltek, néhány bölény, mamut meg rinocérosz társaságában. Mohó ragadozók és vadászok kísérték a növényevőket. Az állatok életmódjának és a terepadottságoknak ismerete, a hatékony fegyverek és módszerek eredményessé és sikeressé tették a késői őskőkor vadászait. Szállásaik alkalmazkodtak mozgékony életformájukhoz. A széles folyókat lapos, lösszel borított tereplépcsők, a teraszok kísérték, amelyeken szívesen letáboroztak, mert a peremükről megfigyelhető volt a vadak váltója, gázlója. A téli tartózkodásra tartós, félig földbe mélyített kunyhókat építettek, amelyekben több kisebb család is helyet kapott. A nyári vadászatokon szárnyékok, sátrak voltak az átmeneti szállások. Ilyen sátor alaprajzát ismerjük a dömösi telepről. Már 20 ezer éve megtalálták a legcélszerűbb formát: a mai rénszarvastartó népek azóta is használják. A hegyekben ott voltak a barlangok, egyenletes, hűvös hőmérsékletük következtében egyúttal kiváló prém- és húsraktárak. A medence belsejét a gazdag nyersanyag-