Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

1. TEREM - Az őskőkor és az átmeneti kőkor (Kr. e. 400 000-Kr. e. 6000) (T. Dobosi Viola)

13. A titokzatos rendeltetésű csiszolt mamutfoglemez Tata lelőhelyről, Kr. e. 100 000 körül barlangokban például megjelennek a füves puszták állatainak csontjai is. A fajlista arányai pedig egy-egy állatfaj javára változnak meg: megjelenik a szakosodott vadászat. A fegyverek és vadászati módszerek tökéletesedése már megengedte a válogatás fényűzését. A tatai források körül a mamutborjú volt a kedvelt zsákmány, a déli Bükkben a kőszáli kecskét üldözték legszívesebben, a Tétényi fennsíkon a szállást változtató barlangi medve útvonal késztette letelepedésre a vadászokat. A neandervölgyi ember már eltemette halottait. Eddig két magyarországi lelőhelyről ismerünk neandervölgyi ősember csontmaradványokat: a Subalyuk-barlangban valószínűleg egy fiatal nő és egy kisgyerek sírja semmisült meg, csak néhány csontjuk került elő. A Remete Felső-barlangban mindössze három fogat találtak a régészek. A középső őskőkori lelőhelyekről már olyan tárgyakat is ismerünk, amelyeknek gyakorlati funkciója nincs. Nem fegyverek, nem szerszámok, a mindennapi túléléshez nincs közvetlen közük. Mai értelmezésünk szerint annak az emberi törekvésnek a szimbólumai, amely az események kedvező irányú, mágikus befolyásolásával a kudarcok, veszélyek elhárítására törekszik. Valószínűleg a középső paleolit vadászok és az életet jelentő zsákmány közötti szoros kapcsolatot testesíti meg egy gondosan csiszolt mamutfoglemez, Tata-Porhanyóhányából (13. kép). 8. A KÉSŐI ŐSKŐKOR A középső paleolit korszak végére a nyugateurópai neandervölgyiek biológiai lehetőségei kimerültek, s eltűntek az emberré válás hosszú folyamatából. Távoli földrészeken azonban az emberi faj lendületes, új képviselője, a modern ember (Homo sapiens) alakult ki s elindult világhódító útjára. A jégkorszaki „bölcs emberek"-et, „fossilis" vagy ásatag jelzővel különböztetjük meg a jelenkori emberektől. Régészeti hagyatékukat nevezzük összefoglalóan késői őskőkornak. Mennyiségben és minőségben egyre gyarapodó hagyatékuk segítségével