KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE III. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 7. (Budapest, 1941)
V. A korviszonyok és a történeti valóság képsorozatos kifejezése
- 73 egyes részeit itt le is közöljük: „Und der Wanderer zieht auf der Schlachtenbahn Mit ihr (mit der Furie des Krieges/ den streitenden [Heeren voran. Und die Werbetrommel im Land er rührt. Und zum blutigen Tanze die Männer führt. Aber den schrecklichen Schlachtenkönig, Der seine blutige Ernte hält, Kümmert nicht die Verzweiflung der Welt, Ob ihr Jammerruf tausendtönig An die Pforten von Himmel und Hölle schlägt, Er bleibt starr und steinern, unbewegt. Einsam geht ein gespenstiger Ritter Ueber das dampfende Leichenfeld, Wo getroffen von Schlachtengewitter Reglos liegen der Feige, der Held. Für die Jubel des Sieges nur taub ; Und er wandert und zählt den unendlichen Raub." 2. Die Equipage. A Halál tovább keresi áldozatát. A nagyúri fogatnak, amelyben egy öreg kegyelmes úr és egy igen szép leányka ül, megbokrosodnak a lovai. Fritz, a lakáj ijedtében leugrik a bakról, de abban a pillanatban ott terem a Halál urasági kocsisnak öltözve. A lovak közé vág és a köves úton száguldva indul meg a pehelykönynyedségű hintó. A leány és az öregúr, akinek egy sötét piros rózsa van gomblyukába tűzve, félelmében reákiált a kocsisra, de az hátrahajolva gúnyosan röhög: „Fritz blieb zu Haus, Comtesse, heut fahre ich !" Majd szétterpesztett lábbal állva és előrehajolva erősen fogja kemény csontmarkában a nekieresztett gyeplőt, az ostorvéggel pedig egyre csiklandozza a már úgyis megvadult telivér lovakat. Minthogy biztos a győzelme, féktelenné válik. Betyárosan hátracsapja csillogó forgós kalapját és szemtelenül vigyorogva viszi vendégeit az ő győzelmi ünnepére. Végül eltűnik a porfelhőben a biliardgolyó alakú feje, zörgő csontjain lötyögő kávébarna, aranygombos libériája s mire szétfoszlik a porfelleg, már csak egy hervadt sötétpiros rózsaszál hever az út porában. Az út kiálló kövei összetörték a gyorsan száguldó hintót. Ez a költemény, a mellett, hogy a Halált egy újszerű korviszonyba helyezi, már voltaképen átmeneti műfaj képviselője. A költő a gyorsan száguldó hintó képét az egyetemes emberi életre vonatkoztatta. A mi életünk is voltaképen nem más, mint egy dülöngélő, gyenge hintón való eszeveszett rohanás. Az élet köves útja a mi élethintónkat is minden pillanatban összezúzással fenyegeti. Kocsisunk a Halál, akinek túlvilági ünnepélyére mindnyájan meg vagyunk híva. 3. „ Eine Reisebekanntschaft". A vérszomjas Halál tovább folytatja útját. Most álmában találkozik vele a költő. Bechsteinnek „modern" „Vándora" már a gyorsvonat első osztályának egy szakaszában utazik. Egy kis állomáson száll fel, ahol a gyorsvonat sohasem szokott megállani. Néma fejhajtással lép be. Magas sovány férfi, halvány orcával, sötét szemekkel; császárkabátjába bujtatva oly előkelően viselkedik, mintha legalábbis báró volna. Meglátszik rajta, hogy sokat utazott életében ; a vonaton egészen otthonosan érzi magát. Nem néz ki soha az ablakon és némán maga elé bámulva szívja finom cigarettáját. A költőt is megkínálja cigarettával és tűzzel s mikor ez félénken bemutatkozik neki, előkelően bólint reá és mintha legalább herceg volna, olyan hallgatag. Ritkán szól, de ha egyszer megszólal, akkor rövidre szabja mondókáját. Ebben a némaságban, amelyet csak itt-ott tör meg a költőnek egy félénk kérdése és az „utazónak" kurta felelete, nem akar az idő elég gyorsan elmúlni. A vonatablak előtt szédületes gyorsasággal röpül el a világ és a költő mégis már X. városban szeretne lenni. Erre a „báró" vigyorogva így felel: „Sie wollen nach X. noch, lieber Mann ? Wir werden wohl so weit nicht reisen, Denn gleich wird unser Zug entgleisen." Csak ekkor veszi észre a költő rémülten, hogy útitársa maga a Halál s máris hallja a kisikló vonatnak csörömpölő zakatolását... éslfelébred nehéz álmából. Ez a költemény már egészen modern viszonyba helyezi a Halált, aki utazóvá lesz a gyorsvonaton. De itt is már átmeneti műfaj felfogása kisért: maga az élet a sebesen száguldó gyorsvonat; utitársunk az előkelősködő Halál ; életvonatunk mellett elmarad a világ minden pompája s mi alig várjuk, hogy kitűzött célunkat elérhessük. A célt azonban utói nem érjük ; közvetlen megvalósulása előtt kisiklik vonatunk és elpusztulunk. 4. Das Familienalbum (prózában). Egy öreg, beteges asszony ül a kipárnázott támlásszékben. Mellette egy részvétteljes, jóságosarcú úr áll fekete kabátban, arany szemüveggel. A szobalány csak úgy szokta bejelenteni: „a doktor úr." Az öregasszony pedig, akinek családi albumát ép most csendesen lapozgatja, „Herr Geheimrat"nak szólítja, mint A. de Nora 1. sz. novellájában is. Lapról-lapra látja csendes fájdalommal a rokonok képeit, akik már mind meghaltak. íme a modern rangsorozat! Végül az orvos becsapja az album fedelét és kéri a beteget, hogy pihenjen egy kissé. Majd lábujjhegyen keresztülmegy a szalonon, megáll a régimódú, álló asztalióra előtt, előveszi a saját aranyóráját és összehasonlítja őket. Azután kezébe véve keztyűjét és kalapját, elhagyja a szobát. Az ajtónál még egyszer visszafordul és végtelenül kedélyesen mosolyog betegje felé ... a Halál volt. Ez a kép a „Gevatter Tod" mondájára emlékeztet. 5. „Jagd auf Hochwild." A Halál a háztetőn kis madárra les, de hiába ugrik feléje, az nálánál ügyesebb lévén, elrepül és ő a levegőben hadonáz. 6. „Der Radfahrer" A Halál mint kerékpáros, aki a mérföldjelző kőnek nekivágtat és halálra zúzza magát. Ezek a beállítások teljesen modernek. A Halál modern köntösben jelenik meg. Falke műve a műfajban a Iegújabbszerű és legköltőibb alkotás, ha Az ember tragédiáját nem számítjuk a történelmi részletképsorozatok közé. A világháború alatt nagyobb lendülettel indult meg a haláltáncirodalom, mint máskor. A háború haláltánca egyike a legelterjedtebb gondolatoknak. A háború legjelentősebb eseményeit a költő mint saját élményeit adja elő, de a haláltáncok modorában. így jönnek létre a történelmi részletképsorozatos haláltáncok, amelyeknek valósági alapja a jelen történelme, a világháború. Főleg a Wiegand és Sauer-féle haláltáncokat emeljük ki. „ Dichtungen von Carl Friedrich Wiegand„' — ez a költeménykötet címe. A nagy költeménysorozat 37 jelenetből áll. Ezek közül csak a 31. és 33., valamint a képek érdekelnek bennünket. 31. „Die Ehrenlegion". A Halál mint a halott katonák vezére a túlvilágba masíroztatja alattvalóit. A költő, aki már hetek óta fekszik a kórházban és élvezi a Halál, a „der dürre Herbergvater Hein" vendégszeretetét, lázálmában hallja a menetelő katonáknak dobogását. Kérdésére „Freund Hein" biztatja, hogy nézzen ki az ablakon : „Schau hinunter! — Meine Bataillone". A halott katonák végtelen sorokban menetelnek a Halál kommandójára. „Über dem Leben, über dem Grab, Waltet der Tod mit seinem Stab ! „Richtung, meine Truppen ! Schwenkt ein in Vierergruppen, Im Abstand einen Schritt 1 Vorwärts ! Paradetritt ! " Skelette, Beine, Knochen Führt an der Marschall Hein. Schon sieben volle Wochen Marschiert's in Viererreih'n 1 Schwarzer Husar und Tambour Takt Rücken die Köpfe empor exakt. Ohne Kopf, der Matador, 1 Mit elf graph. Kunstbeilagen v. Hans Witzig. Totentanz. 1914-18. Zürich, 1919.
