KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE III. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 7. (Budapest, 1941)
VIII. A három élő és halolt legendája mint általános emberi kilejező forma
karius-legendában, itt is a koponyák beszélnek. A csontház jelenetének kerete már valamely haláltánckép hatásának volna tulajdonítható (bár ilyet akkor még alig ismerhetett a költő). Az álom és látomás motívuma a „Visio Heremitae"-re emlékeztet. A „Komáromi énekeskönyv" 1 huszonkettedik éneke is (fol. 33 a), amely Erdélyi Pál szerint a XVII. sz. elején keletkezett, német mintákat követ a legendái elemek szerepeltetésében. Az embercsontba botló Makarius legendája úgy nyer eredetibb, de talán Ízléstelenebb alkalmazást, hogy a költő fikcióval él , amelyhez az egész költeményt fűzi; ő maga az, aki a halottak csontjaiba ütközik, ami az ismert legendái mondás : „Was ihr seid, das waren wir; was wir sind, das werdet ihr" fordítottját mondatja vele : „Gyarló ember . . . Tudod, hogy el mulol, mint az nap világ, Mikor téged az sárga halál vág, Bár magad csak kész koporsót csinál(j). Midőn egykor a temetőn sétálék, Egy ember szár csontban lábam ütközék, Sirék s mondék : jaj én is ilyen leszek." Egy német dal 2 is egyéni élményben sorakoztatja fel az őslegenda motívumait. Maga a költő mutatja be nekünk a koporsóban fekvő halottak hulláit és szintén megfordítva alkalmazza a legendamondást: „Als vns nu ist als was och jn Da by so hant och ainem sin Als jn nun ist als werden wir." Minthogy egyes kifejezései a bázeli és berni haláltáncok szövegéhez hasonlóan csendülnek meg, nem alaptalanul állítjuk, hogy a költő ezeknek a szövegét is ismerte : „Wir sechen jr gebain Grosz vnd clain" „Sy ligen al gelich Bay dú arm vnd rich Der knecht by dem hern Daz mag nieman weren ..." Teljesen a legendára emlékeztet a halottaknak és a rothadó testnek utálatos leírása, amely a legendából került az általános köztudatba. Nálunk ez a műfaji vonás, a legendái halottak beszéde, intelme, szintén külön úton jár. Bár a magyar irodalom az eredeti legendát egyáltalán nem ismerte, motívumait mégis átvette. Míg azonban a német irodalom még ebben az általánosan emberi és öntudatlan motívumvilágban is szorosan ragaszkodott a legendái műfaj eredeti állapotához, addig a magyar költők, öntudatlanul ugyan és nem is ismerve a három élő és halott legendáját, sőt talán ép ezért, sokkal szabadabban bántak az 1 Egyet. Phil. Közi. XXUi. 1899. 424-25. I. 2 Lassberg : Liedersaal. 1846. III. k. 573. 1. CCLX. őslegenda formájával, a három halott megjelenésével. Így pl. Csokonai V. Mihály : A lélek halhatatlansága c. bölcselő költeményében 3 az egyes filozófiai irányok és vallások képviselőit szólaltatja meg haláluk pillanatában, a halálos ágyon. A lapp (352. 1. „Revelatio, philosophia nélkül), atheus („Philosophia, revelatio nélkül", a teljesen romlott ember), egy „chinai" (357. 1. a jobban felgvilágosított ember) és Socrates (360. 1. Istenhez közel álló lélek) azért mondja el gondolatait és érzelmeit a halál pillanatában, hogy mi okuljunk. Ugyanaz tehát a cél, mint a legendában ; csakhogy itt nem a halottak támadnak fel, hanem a haldoklók beszélnek. A sort végül a diadalmasan haldokló keresztény zárja be (361—2. 1.). így válik a mulandóság és halálgondolat kifejező formájává a három halott legendája. Még reálisabb Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde c. drámájának legendareminiszcenciája. 4 Itt sem halottak, sem meghalni készülők nem szerepelnek, hanem élők, akik eszméikben csalódnak s azért jelennek meg és mondják el csalódásaik szörnyű következményeit, hogy Csongorral mi is okulhassunk példájukon, aminthogy az őslegenda túlvilágon csalódott halottai is azért jelennek meg, hogy kudarcaikon okuljunk. A kalmár, a fejedelem és tudós a II. felv. elején még büszkén, fitymálódva vonul el Csongor előtt és beszél jövőjéről ; a pénz, hatalom és tudás szerinte az igazi tündérhon (345. 1. kk.). Az V. felvonásban azután mindhárman boldogtalan bukásukat siratják. A kalmárnak mindene elveszett s most mankón jár; a fejedelem a vesztett háborúk után is csak halálát várja ; a tudóst őrjöngővé, eszelőssé teszik töprengései. Amint már említettük, „Az ember tragédiájának" (1861) IV. és VI. színe kifejezetten legendái jelenetet foglal magába. A nagy fáraó saját múmiáját látja és a tobzódó római társaság két tagja a koporsóban behozott halott láttára megtér. Az őslegendának legtisztább és legművészibb megjelenési módjával találkozunk Sík Sándor Alexiusában, 5 A jelenet meglepően egyezik az őslegenda tartalmával : a három halott és a remete megjelenésével. De ez, mint maga Sík Sándor is volt szíves figyelmeztetni, nem tudatos átvétel. Az őslegendának a szerepeltetése akkor, amidőn az elmúlás és a földi törekvések hiábavalóságának gondolatát kell költői formába önteni, ma a költészet levegőjében, a kor és emberi gondolkodás légkörében él. A három király : Xerxes, Alexander, Caesar, megjelennek Alexiusnak az erdőben, vadászat után. Elmondják, hogy ők kik voltak : az első hatalmát egy piszkos tajték kigúnyol3 Harsányi I. Gulyás József. Nagy írók—Nagy írások I. 339. 1. kk. Nagyvárad. (1804. ápr. 15.) 4 Magy. Remekírók. 24. k. III. Bp. 1903. Gyulai Pál. Drámai költemények. 5 Misztérium öt felvonásban. Bp. 1918. 29—34. 1.
