KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE III. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 7. (Budapest, 1941)

V. A korviszonyok és a történeti valóság képsorozatos kifejezése

- 69 ás, a színpad hátterében látható. Az előtérben felváltva jobbról és balról lépnek fel a vásári jelenet szereplői : a bábjátékos, korcsmáros, kis leány, cigányasszony, Lovel, munkás, tanuló, katona, kéjhölgy, elitélt, nyegle, egy-egy sötét szellem kíséretében. Végül Éva következik, aki azonban mint a költészet, szerelem, a halálgyőzelmet kivívó eszmék megszemélyesítője „glóriával étallépi" a sírt s míg fátylát és palástját a sír elnyeli, addig ő dicsőülten felemelkedik az égbe. Az örök nőiességnek e halálgyőzelme teljesen új gondolat; a haláltáncokban páratlan és a maga nemében nagyszerű ötlet, amely mintegy az előbbi jelenet lehangoló hatását kiegyenlíteni törekszik. Nem hagyjuk figyelmen kívül a XIII. színt sem, amelyben Ádám, megúnva a harcot, el akarja hagyni a földet s Luciferrel a világűrben repülve a földnek már csak kis sarlóját látja a távolból fényleni. A XIV. szín elején visszatér a földnek nagy sírhoz való hasonlítása : „Mit járjuk e végtelen hóvilágot, Hol a halál néz ránk üres szemekkel ? . .. S a hold vörös képpel néz köd megöl Halál /ampájaként a sírgödörbe . . . ki egykor ottan álltam Az ember bölcsejénél, a ki láttam, Mi nagy jövő reménye ringa benne, Ki annyi harcát mind végig csatáztam, Egy órjás síron . , . Szeretném tudni, hogy bukott fajom ?" Ezeknek a jeleneteknek haláltáncszerűségét a műfaji fejlődés további elemezésével fogjuk bizonyítani. Az igazi történelmi részletképsorozat az everyman-haláltánc és halott-tánc elemeit egyesíti. Ez az elv az Abr. ä S. Clara-féle haláltáncban csak félig érvényesült, mert a halott-tánc motívumai hiányzot'ak belőle. A történelmi részletképsorozat műfaja a XVIII. században nem szaporodott újabb műfaji eseménnyel, minthogy a halott-tánc sem bontakozott ki teljesen. Csak miután ez utóbbi is elérte az abszolút költőiség magaslatát, léphetett fel 1831-ben az első lényegileg igazi és európaszerte elterjedt s olvasott történelmi haláltáncrészletképsorozat : Der Totentanz. Ein Gedicht von Ludwig Bechstein.

1 Bechsteinnek nem Abr. ä S. Clara volt a mintaképe, hanem Holbein. Költeményei első pillanatra csak a Holbein-képeket látszanak magyarázni, pedig voltaképen sokkal többet adnak mintáiknál, amelyekre vonatkozólag a köv. utalást olvassuk a tartalomjegyzék előtt: „Die Folge der Bilder ist genau dieselbe, wie in den Originalausgaben (t. i. Holbeins), und nur die Benennug einiger ist verändert." A Bechstein1 Mit 48 Kupfern nach Holbein. Leipzig. Fr. Aug. Leo. 1831, költemények jelentősége a modern költészeti haláltánc szempontjából egyébként párhuzamos a Holbein-képek képzőművészeti jelentőségével. Amit Holbein a középkori haláltánckép halottjainak láncba fűződő, vagy párban haladó táncsorával tett, ugyanazt tette Bechstein a kisérő szöveggel. Bechstein haláltáncában a kép mellékessé válik és a hatás főtényezője a szöveg lesz, amely a képtől függetlenül is érthető. Az eredeti Holbein metszetek képjeleneteihez Bechstein az újszerű költői beállítások és jelenetek egész tömegét fűzte. Főleg az utóbbiak, amelyeknek a Holbein-képben nincsen alapjuk, amelyek tehát Bechstein eredeti gondolatai, igen fontos irodalmi jelentőséggel bírnak főleg azért, mert a „nagy magyw haláltánccal", Az ember tragédiájával bensőbb hasonlóságot mutatnak. Holbein a középkori haláltánc tánc-sorát vagy táncpárjait haláltáncjelenetekké alakította át, amelyekben egész embertömegek szerepelnek. Bechstein a középkori haláltánc rendsorozatát kisérő dialógikus szövegből összefüggő haláltánctörténeteket formált. Az a cselekvény, amelyet Bechstein kis történetekben egy-egy Holbein-képhez fűzött, vázlatosan és főbb vonalaiban a Holbein-képeken alapszik, de részleteiben egészen újszerű. Bechstein a Holbeinképből vett motívumhoz sok eredetit csatolt ; ezeket az új elemeket a halott-táncból és az everyman-haláltáncból vette. Már említettük, hogy a jelenetező részletképsorozat voltaképeni megindítója Kugler (1830). Míg azonban az ő jeleneteinek cselekvénye csak általános értékű, csak egyetemesen emberi érvényű, csak szimbolikus és tisztán allegorikus, addig Bechstein történeteinek szimbolikus értelme mellett történelmi háttere is van ; ezek tehát a múltban, a jelenben, vagy a jövőben folynak le. Nem az általánosan emberi életben vándorlunk, amidőn ezt a művet olvassuk, hanem a világtörténelem egyes korszakait éljük át. amelyek azonban távolról sincsenek akkora művészettel megkonstruálva, mint Madách drámájában. A Halál bemutntia nekünk a történelemelőtti geológiai korok életének romjait és az egyiptomi és római világuralom megsemmisítésén keresztül elvezet bennünket a német történelembe, ö előre látja Napoleon halálát, s a „haldokló nagy költő" valószínűleg Goethe. Bechstein művészete abban az ötletességben nyilatkozik meg, amellyel a történelmi jelenetek magvarázóiul a Holbein-képeket tudja elfogadtatni. Ha van kapcsolat Madách és Bechstein között, akkor a történelemnek jelenetező ábrázolásában Madách Bechstein nyomán indulhatott volna el. E hatás természetesen csak az elvekre, az eszmére, az ötletre és nem a kifejező módra terjedt ki. De Bechstein nemcsak az egyes jeleneteknek kis történetekké való egységes kikerekítésében alkotott újat. ő az egész részletkép-és jelenetsorozatot egy egységes keretbe állította. Amint Madách Az ember tragédiájában a történelmi eseményeket két (ill. három) tragikus személy, Ádám (Éva) és Lucifer tragédiájába mint