KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE III. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 7. (Budapest, 1941)
II. Az everyman-haláltánc műfajai
- 29 reimét. 1 Hans Baidung Grien (1470-1552.; Basel) egy képén is mint a nők kicsapongva szerelmeskedő csábítója lep meg a Halál néhány mit sem sejtve mulatozó nőt. A Halálnak mint az emberi lélek vőlegényének ábrázolása egynéhány everyman-haláltáncműre is gyakorolt hatást. Erről azonban alább bővebben szólunk. Moeller Halálalakja már nem a tiszta, csupán elvont tulajdonságokkal felruházott everyman-halálalak. Moeller „fekete dominójára" a Bechstein-féle „Vándor-Halál" („Wanderer"), sőt az ú. n. „halott-táncok" halottainak egynémely szellemtulajdonsága is hatott; pl. a „fekete dominó" feltűnő gyorsan táncol és kifárasztja kedvesét, mint Heine egy versében a visszatérő halott szerelmes. 2 Műfaji szempontból jelentősnek tartjuk Moeller drámáját, mert az everyman-haláltáncnak az everyman-drámák műfaja felé való közeledését benne látjuk megtestesülve. Az a gondolat, amelyet a „fekete dominó" a táncterembe való berontás előtt fejez ki, teljesen everyman-jellemvonás. A királynőt csak egy csókkal küldte a másvilágra, de a bűnösen tobzódók életét karddal vágja ketté. A bűntelen életet élő, türelmesen szenvedő és haláluk előtt megtérő emberek számára a halál csak egy csóknyi fájdalom, de a bűnösök vég nélkül kínlódnak miatta. Ez a gondolat a középkori everyman-drámák alapgondolata, amely szintén a jó és bűnös ember halálát állítja szembe. Honnét vette Moeller annak a közömbös eseménynek vázát, amelynek részletmozzanatait a Halál alakjára vonatkoztatta ? Ebben a tekintetben meglehetős bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy a lovagkori várélet rajza Moellernél voltaképen a Bechstein-haiáltánc 11. költeményének, a királynő jelenetének kibővülése. Ez a költemény is a pestis leírásával kezdődik. A nép menekül, amerre tud, a ragály elől. Maga a király is elhagyja várát és egy falusi kastélyába vonul vissza. A király itt is a várban hagyja feleségét A királynő itt is álarcosbállal, tánccal, zenével öli unalmát, nem törődve az ország veszedelmével. A királynő épen sétálni megy, amidőn eléje lép a „Vándor", a Halál, aki itt sem árulja el kilétét azonnal, aki azonban nem álarcot visel, mint Moellernél, hanem bohócruhát (Holbein képe nyomán). A bohócruhába öltözött Halál furcsa táncot járva bátran megfogja a királynő karját és nem törődik a gróffal, aki őt ebben meg akarja akadályozni (Moellernél Veit). Azután a homokórát magasra tartva tovatáncol, míg a királynő halva rogy össze. De mennyivel több művészettel dolgozott Moeller, akinél a bohócruhából külön alak lett, akinél az ellenkező grófnak a várnagy és Veit, a homokórának a nagy ingaóra felel meg ! Ebből az egybevetésből is kitűnik, hogy habár 1 Így Beaíl. 150, 12. kk : 155, 4.-, 162, 3.; 164, 13; 178, 24. kk ; Klage 122. „der töd het ir minne"; Engelh. 3402. „des tödes wip" stb. 2 Buch der Lieder: Junge Leiden (1816—1821) c. Romanzen. IX. Moeller nagy általánosságban Bechstein nyomán dolgozott, mégis sok újat és eredetit alkotott. Míg Moeller az allegorikus helyzetek és jelentések egész sorát állítja egymás mellé, addig akadnak olyan művek is, amelyek csak egy mozzanatot ragadnak ki, mint Hans Sachs és azt építik ki teljesen. Ez a korábbi fokú everyman-haláltánc azonban kezdetben a középkori haláltánc minden szereplőjét felvette és egy tömegbe csoportosította. Azok az egymoz zanatú költemények pedig, amelyeket itt fel fogunk sorolni, már csak néhány, iegtöbbször két szereplőre szűkítik a szimbolikus everyman-haláltánc-történés kereteit. Heinrich Heine 6 ácsnak nevezi a Halált. Ez a csodálatos megjelenésű „Zimmermann" a szív mélyén ül és ott készíti el koporsónkat; az ő kalapácsütései, amelyek mindegyikével egy-egy szeget ver leendő koporsónkba, úgy hallatszanak, mintha a szívünk dobogna. Az ácsoló Halálnak munkája Heine eszméje. Az a gondolat azonban, hogy a Halál ács, asztalos, favágó munkát végez, hogy a Halál működése olyan mint az ácsé, asztalosé, favágóé, már régi. A Halált már a XVI. század elején is ezeknek az emberi munkáknak a keretébe állították. Geiler von Kaisersberg: „Buoch dearbore humana" c. müvében 4 favágónak, „holtzmeyer"-nek nevezte a Halált: „darin geschicklich und in gottes lob zu lernen ist, des holtzmeyers, des dotz, frölich zu warten". 118b: „also heisset der tod ein dorffmeyer, oder ein holtzmeyer, vnd billich hat der tod an im hat, als ir hören werden, wil got, die erst eigenschaft des dorfmeyers ist communitas, er ist eine gemeine person allen denen die in dem dorf sein, er sol sich inen allen gleich erzögen. Also der holzmeyer ist auch gemein allen bäumen, er urbersicht keinen bäum, er hawet sie alle ab " Ennek a hasonlatnak továbbképződése az, hogy a Halál mint favágó a fából koporsót készít számunkra. Heine más költeményében is előfordul az a gondolat, hogy a Halál ássa meg sírunkat, ő készíti el számunkra a halotti leplet stb. Evvel rokon azután a reálista íróknál és korokban az a kép, hogy az ember és általában az emberiség maga ássa meg életével a saját sírját. Magában álló, egyszerű kép allegorikus jellegét dolgozza ki Heine „Die Heimführung" 5 című dialógus költeményében is. A Halál beszél menyasszonyával, a haldoklóval; hívja őt, hogy jöjjön az ő ősi, félelmes kolostorába, abba a hideg és szomorú házba, amelynek kapuja előtt édesanyja üldögél, hazatérő fiát várva. A menyasszony visszautasítja a Halál szerelmét, mert tüzes, pokoli a lehelete, jéghideg a keze, 8 Buch der Lieder; Junge Leiden 1816 — i 821. b. Lieder IV. „Lieb Liebchen leg's Händchen auf's Herze mein". . . 4 1521. Strassburg. 13a 1. kk. 5 Buch der Lieder: Junge Leiden 1816—1821. c. Romanzen VIII.